A harmincadik – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2017.04.01. 00:24

Az 1956-os emlékév kapcsán sorra idézzük fel nemcsak azt, hogy mi történt az októberi, novemberi, decemberi lázas, majd fagyos napokban hatvan évvel ezelőtt, hanem egyre inkább azt is, mi történt a rákövetkező hónapokban, a megtorlás, a razziák, az álságos amnesztiaígéretek, a lassan visszaváltozó szólamok, a diktatúra folyamatos visszakeményedésének és eldurvulásának hónapjaiban.

S ha már a nemzet a napokban méltóképpen emlékezik világszerte a leghíresebb 56-os menekült, egyáltalán a valaha élt legnépszerűbb magyar ember, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulójára, talán érdemes egy pillanatra arra is gondolni, hogy 1957 tavaszán miként köszöntött a nagy futballistára a 30. születésnapja.

Az, amelyik egy labdarúgó életében amúgy is kritikus időpontnak számít, egy csatár bizony már idős játékos harminc felett. Nos, Puskás életében nem egyszerűen kritikus, elbizonytalanodást hozó dátum volt ez, hanem maga a teljes bizonytalanság és elkeseredés napja.

Nem volt elég ugyanis, hogy betöltötte a harmincat, de napokra voltunk a FIFA kétéves büntetésének kihirdetésétől, amely egyszerűen lehetetlenné tette, hogy belátható időn belül szerződést, jövedelmet kapjon a világ bármelyik futballklubjától. Közben már másodszor is nemet mondott az őt hazacsábítani próbáló MLSZ-küldöttségnek, nehezen, de meghozta az életre szóló döntést, hiszen odahaza is eltiltással, kioktatással, álamatőr, hazug világgal várták volna.

Csak éppen kiderült, hogy egyelőre a világpolitikai status quót veszélyeztetni nem merő nyugati országok sem kínáltak jólétet, újrakezdhető futballkarriert. Az idegeskedésbe belebetegedő Puskás így gyomorfekéllyel, jelentős súlyfelesleggel, hamar felélt pénzügyi tartalékokkal és immár a menekültválogatottra is érvényes eltiltással ott lebegett a légüres térben, a régi világba már nem térhetett vissza, az újnak még nem akaródzott befogadni őt.

Közben a család eltartásának felelőssége is nyomta a vállát. Idehaza kezdhettek kárörvendeni azok, akik biztosak voltak abban, hogy az öregedő Puskás számára nincs visszaút a futball elitjébe.

Ehelyett azonban hamarosan kezdetét vette a futballtörténelem egyik legvarázslatosabb meséje…

Legfrissebb hírek

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
23 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56

Mentalitás – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 23:12
Ezek is érdekelhetik