NB I: Vízválasztó lehet – Miriuta a Fradi–Videotonról

A korábbi kilencszeres magyar válogatott szerint tipikus hatpontos mérkőzésről van szó (Fotó: Szabó Miklós)
Miriuta László érdeklődéssel tekint a hétvégi Ferencváros–Videoton találkozó elé: a korábbi játékos a kilencvenes években mindkét csapatban megfordult. A mérkőzés kapcsán a fehérvári klub hivatalos honlapja, a vidi.hu megszólaltatta a CFR Cluj vezetőedzőjét, a szakember pedig elmondta, mit vár a hétvégi rangadótól.
„Nagyon nehéz mérkőzés lesz mindkét csapat számára. Biztos, hogy mindent belead a Fradi, hogy ne nőjön tovább a különbség a két csapat között, úgyhogy ebből a szempontból talán a Vidi várhatja kényelmesebb helyzetből a meccset, hiba lenne azonban a fehérváriaknak, ha hátradőlnének.”
„Tipikus hatpontos meccs. Szerintem ez a találkozó vízválasztó lesz abból a szempontból, hogy amelyik együttes nyerni tud, az jó eséllyel később a bajnoki címet is megszerezheti. Ha a Vidi nyerne, nagyon nagy előnyre tenne szert a Fradival szemben, ha pedig a zöld-fehérek gyűjtenék be a három pontot, az hatalmas lökést adhatna nekik. Élvezetes, jó mérkőzést várok.”
| FEBRUÁR 25., SZOMBAT | HELYSZÍN | JÁTÉKVEZETŐ |
| 15.30: Haladás–Újpest | Sopron, Városi Stadion | Andó-Szabó Sándor |
| 15.30: Bp. Honvéd–DVSC | Budapest, Bozsik-stadion | Berke Balázs |
| 15.30: DVTK–MTK | Mezőkövesd, Városi Stadion | Erdős József |
| 15.30: Paks–Mezőkövesd | Paks, Paksi Stadion | Szőts Gergely |
| 15.30: Vasas–Gyirmót | Budapest, Szusza Ferenc Stadion | Karakó Ferenc |
| 18.00: Ferencváros–Videoton | Budapest, Groupama Aréna | Szabó Zsolt |
| TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA | ||
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








