NB I: kérdés, pályára léphet-e az élvonal egyik legjobbja

Vágólapra másolva!
2017.02.13. 10:28
Hatalmas érvágás lenne az Újpestnek, ha az NB I-es góllövőlistát holtversenyben nyolc góllal vezető Enisz Bardi nem léphetne pályára a Videoton elleni szombati bajnokin, ám nincs kizárva, hogy Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnek nélkülöznie kell egyik legjobbját.

Pedig a múlt szombaton a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő első meccse remekül kezdődött a macedón középpályás, Enisz Bardi számára, csapata egyik legjobbjaként futballozott, és az első félidőben gyönyörű ollózós góllal járult hozzá együttese magabiztos, 4–1-es győzelméhez.

„Tétmeccsen még sosem szereztem hasonló gólt, legfeljebb edzéseken próbálkoztam vele – mondta mosolyogva Enisz Bardi. – Az egymás közötti játéknál figyelünk a társainkra, tudom, hogy nem eshet bajom. Élesben más a helyzet, ha a mozdulat közben megrúgnak vagy meglöknek, könnyen megsérülhetünk. Úgyhogy szombaton sem erre készültem, szinte az utolsó ütemben döntöttem el, hogy a levegőből próbálom kapura húzni a labdát. Először magam sem hittem el, hogy gól lett belőle, de nagyon boldog voltam. Ami a meccset illeti, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, amelyeket remek százalékban értékesítettünk. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam végigjátszani a találkozót.”

Bardi ollózós gólja

A hatszoros válogatottat a 40. percben egy ütközés után kellett lecserélni, és bár hatalmas, piros stoplinyommal a derekán hagyta el a játékteret, utóbb kiderült, hogy a combhajlítóizma sérült meg, ezért kellett lebicegnie a pályáról.

„Nagyon bosszantó, mert a felkészülés alatt is sokat bajlódtam a combommal, de a találkozó előtt úgy éreztem, nem lesz vele gond – folytatta a 21 éves labdarúgó. – Sajnos nem így lett, éreztem, hogy nincs minden rendben, ezért cserét kértem. Hétfőn minden bizonnyal az orvosnál kezdek, mert nagyon bosszantó, hogy hetek óta nem vagyok százszázalékos állapotban. Vasárnap szinte egyáltalán nem éreztem fájdalmat, de fontos lenne, hogy végre kiderüljön, pontosan mi a helyzet a combommal.”

Ha az orvosok zöld utat adnak a játékosnak, már a hét elején társaival készülhet, ám ha pihenőt javasolnak, ki kell hagynia a Videoton elleni idegenbeli találkozót.

„Nagyon szeretnék pályára lépni, annak viszont nem örülnék, ha megint cserét kellene kérnem. Ha nem tudom legjobb tudásom szerint segíteni a csapatot, nincs értelme erőlködni vagy kockáztatni. Meglátjuk, milyen eredményeket hoznak a vizsgálatok, kedden okosabbak leszünk.”

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN

15.30: Videoton FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

Felcsút, Pancho Aréna

15.30: Gyirmót FC Győr–Paksi FC

Győr, Gyirmót FC Stadion

15.30: Mezőkövesd–Diósgyőri VTK

Mezőkövesd, Városi Stadion
15.30: MTK Budapest–Bp. Honvéd

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

15.30: Vasas FC–Szombathelyi Haladás
Budapest, Szusza Ferenc Stadion*

18.00: Debreceni VSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Debrecen, Nagyerdei Stadion
A Szusza Ferenc Stadionnak a meccsrendezéshez még meg kell felelnie a héten esedékes biztonságtechnikai ellenőrzésen.
Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a 2. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 14:36
Ezek is érdekelhetik