NB I: a Vasasnál is szóba került Kemenes szerződtetése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.08. 14:31
Az már korábban eldőlt, hogy Kemenes Szabolcs fél év után távozik a Paksi FC-től, és úgy tudjuk, a Vasas a kapus egyik kérője.

Kemenes Szabolcs épp a napokban nyilatkozott arról a Nemzeti Sportnak, hogy továbbra sem dőlt még el, hol folytatja a pályafutását. Kérőkből azonban nincs hiány.

Úgy tudni, korábban szóba került a neve például az NB II-es Kisvárdánál, de mivel szeretne az élvonalban maradni, más lehetőséget választana.

Az NB I-ben a Vasas és a Haladás is kapuvédőt keres. Az angyalföldiek a szezon elején megsérült Vukasin Polekszics helyére, Michael Oenning ugyanis szeretne egy új vetélytársat az ősszel védő Nagy Gergely mellé. A szombathelyieknél pedig Rózsa Dániel és Király Gábor sérülése miatt lenne szükség kapusra.

Értesüléseink szerint nagyobb az esélye annak, hogy Kemenes a budapesti ajánlat, vagyis a Vasas mellett dönt. Már csak azért is, mert mint köztudomású, a fővárosban televíziós szakkommentátorként is dolgozik. A múlt hétvégén például ő volt a Sport Tv-ben a Super Bowl egyik stúdióvendége.

Kemenes Pakson már a téli felkészülés elején kikerült a keretből, azt követően, hogy még tavaly nézeteltérésbe került Csertői Aurél vezetőedzővel.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Gaál Bálint (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Farkas Máté (klub nélküli, próbajáték), Kemenes Szabolcs (Paks)
Távozók:
Czvitkovics Péter (szabadon igazolható, felbontották a szerződését, érdeklődnek iránta: Gyirmót)
Kölcsönbe távozók: Osváth Attila (DVSC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: Hajdú Ádám
(Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Bognár Dávid, Nagy Ádám, Simon Márk
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Laczkó Zsolt (Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kemenes Szabolcs (Haladás, Vasas)

 

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
7 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
8 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
12 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik