Labdarúgás: jogerősen 18 hónapot kapott a Honvéd volt válogatottja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.17. 11:07
null
(Fotó: blikk.hu)
A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú ítéletében helyben hagyta a Szentendrei Járásbíróság tavaly szeptemberi ítéletét, és immár jogerősen egy év hat hónap börtönt kapott Fitos József kétrendbeli csalás miatt. A hírről a Blikk számolt be. A válogatottban 12 alkalommal pályára lépő középpályással szembeni ítélet végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.

A vád szerint a volt futballista pénzt vett át ismerőseitől, ám a megkapott összegeket nem tudta teljes egészében visszafizetni. A két károsult közül az egyik visszakapta az általa adott anyagiak egy részét (és a bíróság szerint Fitos neki törleszt is, de még ötmillió forinttal tartozik), a másik, Bencze Imre számára 3.9 millió forintot ítélt meg a hatóság, plusz a kamatokat.

A bírónő indoklásában elmondta: súlyosbító körülményként értékelte, hogy Fitos mindkét esetben visszaélt a bizalmi viszonnyal, de az ügyészség által kért letöltendő börtönbüntetést nem tartotta indokoltnak.

„Megteszem a perújrafelvételhez szükséges lépéseket. Véleményem szerint a rendelkezésre álló iratokból egyáltalán nem ez a következtetés olvasható ki” – mondta Fitos, miután elhagyta a tárgyalótermet. Bencze Imre örömmel fogadta a jogerős ítéletet, ugyanakkor kétli, hogy viszontlátja a pénzét és szerette volna, ha Fitos börtönbe vonul.

„Erkölcsileg, jogilag igazam van, de ebből nem lesz kenyér, és nem láttam Fitos úron a megbánást, ráadásul szerinte még én tartozom neki” – nyilatkozta a lapnak Bencze.

Legfrissebb hírek

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Honvéd: a 20 éves tehetség külföldre igazolt, a 15 éves profi szerződést köt

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 10:23

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik