Haladás: „Látszik rajta, hogy minőségi játékos, de…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 15:37
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás a kétszeres ukrán válogatott Olekszij Antonovot teszteli. A szombathelyieket irányító Mészöly Géza a haladasfc.nyugat.hu-n osztotta meg a próbajátékossal kapcsolatos tapasztalatait, valamint beszélt a sorsáról is.

„Két edzésen vett részt eddig, és látszik rajta, hogy minőségi játékos. Rutinos labdarúgó, aki tud futballozni, a tréningeken több gólt is szerzett, úgyhogy ebből a szempontból elégedett vagyok vele. Az elmúlt fél évben azonban nem játszott tétmérkőzést, és ez abszolút érződik. Ezeknek a tényeknek a tudatában kell döntenünk, meglátjuk, hogy a következő napokban miképp teljesít” – mondta Mészöly Géza.„Két edzésen vett részt eddig, és látszik rajta, hogy minőségi játékos. Rutinos labdarúgó, aki tud futballozni, a tréningeken több gólt is szerzett, úgyhogy ebből a szempontból elégedett vagyok vele. Az elmúlt fél évben azonban nem játszott tétmérkőzést, és ez abszolút érződik. Ezeknek a tényeknek a tudatában kell döntenünk, meglátjuk, hogy a következő napokban miképp teljesít” – mondta Mészöly Géza.

„A héten el is dőlhet, hogy szerződést kínálunk-e neki. Nehéz döntés lesz, most ötven-ötven százalékra tudom mondani. Látom az erényeit, de nem olyan játékos, aki kilencven percre egyből bevethető lenne, és ez gondot okoz. A minősége és a gólérzékenysége megmutatkozott már két edzés után is, de a fizikai állapota még nincs olyan szinten, amire szükségünk lenne” – elmélkedett a Haladás vezetőedzője.

A 30 esztendős, 179 centiméter magas Antonov legutóbb az azeri Gabalában játszott, ám 2016 júliusa óta szabadon igazolható. Értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 1 millió euróra becsüli.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Funsho Ibrahim Bamgboye (nigériai, szabadon igazolhatóként, előző klubja: Aspire Academy – Katar), Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe érkezők: Mészáros Karol (szlovákiai, Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők: Devecseri Szilárd (Mezőkövesd), Jancsó András (Gyirmót FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Olekszij Antonov (ukrán, szabadon igazolható, legutóbb Gabala – Azerbajdzsán)
Távozók: Sjoerd Ars (holland, Fortuna Sittard – Hollandia), Gaál Bálint (Vasas), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: Angyal Zsolt (ZTE FC), Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, olaszországi – AS Lucchese Libertas – kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Legfrissebb hírek

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
Tegnap, 11:35

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47
Ezek is érdekelhetik