FTC: „Kell egy kis idő, hogy az új játékosok teljesen beilleszkedjenek"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.07. 18:34
Hajnal Tamás és Vladan Csukics is egyetért abban, hogy jól sikerült a Ferencváros valenciai edzőtábora. Ugyanakkor nincs már sok idő csiszolni a csapat játékát, hiszen szombaton rangadó következik a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Budapest Honvéd ellen. Bíznak a jó rajtban.

A spanyolországi edzőtábor után a már a Népligetben készül a Ferencváros a labdarúgó NB I tavaszi idényére. A zöld-fehérek szombaton lépnek pályára először tétmérkőzésen ebben az évben, a Budapest Honvédot fogadják a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán.Ferencváros a labdarúgó NB I tavaszi idényére. A zöld-fehérek szombaton lépnek pályára először tétmérkőzésen ebben az évben, a Budapest Honvédot fogadják a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán.

Az FTC rutinos középpályása, Vladan Csukics szerint nehéz időszakon van túl a csapat, de készen áll a kihívásokra.

„Mindenki nagyon várja már a kupamérkőzést –
árulta el a fradi.hu-nak. – Nehéz mérkőzésre számítunk, mert erős csapat a Honvéd. Jól alakultak az edzések az elmúlt hetekben. Van pár remek új játékosunk, talán kell még egy kis idő, hogy teljesen beilleszkedjenek a csapat játékába. Erre kevés időnk van, mert szombaton már tétmeccs következik, rá egy hétre pedig a bajnokság küzdelmei folytatódnak. Mindenkinek meg kell kétszereznie az erőit. A valenciai edzőtábor erre jó lehetőség volt, három meccset játszhattunk, ráadásul Európa-ligás csapatokkal. A Fradi-Honvéd mindig rangadó, a cél természetesen a továbbjutás."

Csapattársa, Hajnal Tamás úgy érzi: jó hatással volt rájuk a felkészülés, de még sokat kell dolgozniuk az eredményekért.

„Nagyon hasznos edzőtáboron vagyunk túl, szinte az egész csapat együtt készült. Reméljük, a hátralévő napokon tovább tudjuk csiszolni az összjátékot. Sok új igazolás érkezett, így minden percre szükségünk van. Biztos vagyok benne, hogy teljesen készen állunk a szombati mérkőzésre. Bár kétszer is legyőztük a Honvédot ősszel, nem a múltban keresném a siker kulcsát. Mindig előre kell nézni. Jó startra van szükségünk, és ezért mindent meg fogunk tenni szombaton."

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének slágermérkőzését február 11-én, este 6 órától rendezik a Groupama Arénában.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
3 órája

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
12 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
12 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
15 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
16 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
16 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 19:59
Ezek is érdekelhetik