Ferencváros: Thomas Dollék kifaggatták Botka Endrét

Vágólapra másolva!
2017.02.10. 08:33
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében szombaton a Ferencváros a Honvédot fogadja. A találkozóval kapcsolatban a hazaiak kapusa, Dibusz Dénes nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Nem babonából, de új kesztyűben védek a kispestiek ellen, már ha engem állít a csapatba Thomas Doll vezetőedző – nyilatkozta Dibusz Dénes. – Két hónap telt el a legutóbbi tétmérkőzés óta, egyszerűen kiszáradt a szivacsa, újat kell befogni. A héten két-három edzésen tesztelem az új kesztyűmet, hogy szombatra megszokjam. Reméljük, nem kell kiszednem vele a labdát a hálóból."

A kapus a felkészülésről is beszélt, s elmondta, alaposan kielemezték a Honvéd játékát a télen Kispestről szerződtetett Botka Endre segítségével.

„A kispestieknél alig volt játékosmozgás a télen, ráadásul jó ideje ugyanazt az alapjátékot játsszák – fogalmazott a zöld-fehérek futballistája. – A szakmai stáb kifaggatta Botka Endrét a tapasztalatairól, kíváncsiak voltak a meglátásaira. Jó lenne győzelemmel kezdeni az idényt, már csak az új kesztyűm miatt is."

DIBUSZ DÉNES A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN IS BESZÉL A MÉRKŐZÉSRŐL, KISPESTI RÉSZRŐL PEDIG KOSZTA MÁRK NYILATKOZIK.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
2017. február 11. (szombat)

14.00: ZTE (NB II)–Újpest (NB I)
14.00: Dorog (NB II)–Vasas (NB I)
14.00: Csákvár (NB II)–Soproni VSE (NB II)
14.00: Érd (NB III)–Budafoki MTE (NB III)
14.00: Mezőkövesd (NB I)–Gyirmót FC Győr (NB I)
18.00: Ferencváros (NB I)–Bp. Honvéd (NB I)
2017. február 14. (kedd)

14.00: Cegléd (NB II)–DVTK (NB I)
14.00: Szentlőrinc (NB III)–Szolnoki MÁV (NB II)

 

Legfrissebb hírek

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Távozik az FTC fiatal brazil szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 19:19

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Eldőlt, mikor rendezik meg a Ferencváros–Paks rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 16:04
Ezek is érdekelhetik