Videoton: újra a klubnál a korábbi remek kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 07:47
Disztl Péter néhány év kihagyás után újra a Videotont erősíti: az U19-es, az U17-es, valamint az U16-os csapatok ifjú kapusait készíti fel a jövőben, és az első edzést hétfőn meg is tartotta – adta hírül hivatalos honlapján a székesfehérvári klub.

„Jó érzés volt visszatérni, barátok közé érkeztem, remek kollégák vártak – idézi a vidi.hu a 80-as évek klublegendáját, a korábbi 37-szeres válogatott kapus Disztl Pétert. – Aki ismer, tudja, hogy a Vidi hol helyezkedik el a szívemben, az életemben. Akárhova sodort is az élet, én mindig ide tartoztam, így nem volt kérdés, hogy amikor Kenyeres Imre megkeresett a feladattal, a szívemre hallgattam, és igent mondtam. Az első napok az ismerkedésről szólnak, aztán munka, munka, munka. Remélem, hogy minél több tudást tudok átadni a fiataloknak, és sikeresen segítem majd őket a karrierjükben.”vidi.hu a 80-as évek klublegendáját, a korábbi 37-szeres válogatott kapus Disztl Pétert. – Aki ismer, tudja, hogy a Vidi hol helyezkedik el a szívemben, az életemben. Akárhova sodort is az élet, én mindig ide tartoztam, így nem volt kérdés, hogy amikor Kenyeres Imre megkeresett a feladattal, a szívemre hallgattam, és igent mondtam. Az első napok az ismerkedésről szólnak, aztán munka, munka, munka. Remélem, hogy minél több tudást tudok átadni a fiataloknak, és sikeresen segítem majd őket a karrierjükben.”

„Amikor kiderült, hogy Peti nem folytatja Felcsúton, nem volt kérdés, hogy megkeressük – kommentálta a visszatérést Kenyeres Imre utánpótlás-sportigazgató. – Semmiképpen sem veszhet kárba az a rengeteg tapasztalat, tudás, amivel ő rendelkezik, ha pedig valahol kamatoztatni lehet és kell is ezt, akkor az a Videoton utánpótlása. Ráadásul a srácoknak is mindenképpen plusz motivációt adhat, hogy ilyen legendával dolgozhatnak együtt. A kapusedzőség rendkívül speciális dolog, sokszor apróságokon múlik, hogy a lövésből gól lesz vagy hárítják, és ezek azok a részletek, amiket csak az ilyen nagy tapasztalattal rendelkező kapusok tudnak a gyerekeknek elmondani, átadni.”

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
10 órája

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

Egy-egy gól, egy-egy pont: jó tempójú meccsen ikszelt a Videoton Ajkán

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:53
Ezek is érdekelhetik