Videoton: „Kisebbfajta csoda, hogy már edzhetek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.13. 21:43
Alig négy hónappal a gerincműtétje után Simon Ádám ismét együtt edzett a Videoton játékosaival – számolt be a hírről a labdarúgó NB I tabelláját vezető klub hivatalos honlapja.

„Nagyon nagy fájdalmaim voltak tavaly nyár végén, ami már az életemre is kihatott, nem tudtam rendesen aludni, bizonyos mozgásfajták elvégzésére képtelen voltam, úgyhogy nem maradt más választás, kés alá kellett feküdnöm” – idézi a vidi.hu Simon Ádámot.vidi.hu Simon Ádámot.

A középpályást szeptember 8-án operálta meg Lencsés Tamás, a Fejér Megyei Szent György Kórház idegsebész főorvosa.

A műtét utáni első hat hétben szinte semmit sem mozoghatott a labdarúgó, ideje nagy részét az ágyban töltötte. A következő hat hét gyógytornával, vizes tornával telt, november végén kezdődhetett a futball-specifikus rehabilitáció.

„Minden izmomat újra fel kellett építeni, és ez a folyamat még most is tart itt, a dubai edzőtáborban is. Ezen a héten azonban már ismét együtt edzhettem a csapattal, ami kisebbfajta csoda, hiszen az operáció után hat hónapot jósoltak, ehhez képest négy hónapra volt mindössze szükségem.”

„A téli szünetben azoknak a feladatoknak, amelyeket a csapat kapott, körülbelül a hatvan százalékát már Simi is el tudta végezni. A dubai edzőtábor lényege az ő szempontjából pedig pont az, hogy mire véget ér ez a tíz nap, addigra nagyjából egy szinten legyen a többi játékossal” – tette hozzá Purger Szilárd fizioterapeuta.

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
23 órája

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37
Ezek is érdekelhetik