Videoton: a brazil védő a magyar válogatottban? Nincs kizárva…

PIETSCH TIBOR (DUBAI)PIETSCH TIBOR (DUBAI)
Vágólapra másolva!
2017.01.16. 15:31
A labdarúgó NB I tavaszi szezonjára Dubaiban készülő Videoton brazil középhátvédje, Paulo Vinícius a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, hatalmas megtiszteltetésnek tekintené, ha egyszer magára ölthetné a magyar válogatott mezét. A 26 esztendős védő hozzátette, az állampolgárság megszerzéséhez szükséges papírokat már beadta.

– Emlékszik még rá, mi volt a reakciója, amikor kétezertizenegy nyarán először hallott a Videoton érdeklődéséről?
– Vakartam a fejem… – jelent meg egy mosoly az ebéd után kávéját kortyolgató Paulo Vinícius Souza dos Santos vagy ahogy Székesfehérváron mindenki szólítja, Vini arcán. – Miután a menedzserem tájékoztatott a magyarországi érdeklődésről, leültem a számítógép elé, és utánanéztem, hol van Székesfehérvár, mit érdemes tudni a város futballcsapatáról. Nem szépítem, addig keveset tudtam a magyar labdarúgásról, jóllehet azzal tisztában voltam, ki volt Puskás Ferenc. Mindazonáltal nem féltem belevágni az ismeretlenbe. A világhálón szerzett információk alapján kedvezőek voltak az első benyomásaim, ezért eljöttem Magyarországra, hogy személyesen győződjek meg róla, jó helyre kerülök-e. Amint az látható, meggyőződtem, hiszen a hatodik évemet töltöm itt. Nyugodt szívvel mondhatom, otthonra leltem Fehérváron. Sőt nemcsak én, hanem a feleségem és a két gyermekem is. Áldott embernek érzem magam, mert egyrészt békés és barátságos helyen élhetek a szeretteimmel, másrészt azt tehetem, amit a legjobban szeretek, harmadrészt egy nagyszerű klubnak vagyok a tagja. Mindezért köszönettel tartozom Magyarországnak.– Emlékszik még rá, mi volt a reakciója, amikor kétezertizenegy nyarán először hallott a Videoton érdeklődéséről?
– Vakartam a fejem… – jelent meg egy mosoly az ebéd után kávéját kortyolgató Paulo Vinícius Souza dos Santos vagy ahogy Székesfehérváron mindenki szólítja, Vini arcán. – Miután a menedzserem tájékoztatott a magyarországi érdeklődésről, leültem a számítógép elé, és utánanéztem, hol van Székesfehérvár, mit érdemes tudni a város futballcsapatáról. Nem szépítem, addig keveset tudtam a magyar labdarúgásról, jóllehet azzal tisztában voltam, ki volt Puskás Ferenc. Mindazonáltal nem féltem belevágni az ismeretlenbe. A világhálón szerzett információk alapján kedvezőek voltak az első benyomásaim, ezért eljöttem Magyarországra, hogy személyesen győződjek meg róla, jó helyre kerülök-e. Amint az látható, meggyőződtem, hiszen a hatodik évemet töltöm itt. Nyugodt szívvel mondhatom, otthonra leltem Fehérváron. Sőt nemcsak én, hanem a feleségem és a két gyermekem is. Áldott embernek érzem magam, mert egyrészt békés és barátságos helyen élhetek a szeretteimmel, másrészt azt tehetem, amit a legjobban szeretek, harmadrészt egy nagyszerű klubnak vagyok a tagja. Mindezért köszönettel tartozom Magyarországnak.

STORCK: VINÍCIUS JÓ JÁTÉKOS
„Paulo Vinícius jó játékos, de addig kár beszélni róla, amíg nem magyar állampolgár. Azt azért hozzáteszem, hátvédekben jól állunk, Guzmics Richárd és Lang Ádám is biztos pont, s Kálnoki-Kis Dávid is jó benyomást tett rám” – mondta Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya 2016 szeptemberében a Nemzeti Sportnak.

– Az ősszel meghosszabbította a szerződését kétezerhúszig. Tényleg hosszú távra tervez…
– Olyannyira, hogy még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy Magyarországon telepedünk le. A kisfiam és a kislányom is itt született, magyar barátaink vannak, szinte minden ideköt már minket.

– Hírlik, a magyar válogatott egy újabb szál lehet.
– Hatalmas megtiszteltetésnek venném, ha magamra ölthetném a válogatott mezt. Minderről persze csupán feltételes módban érdemes beszélni, mert konkrét lépések még nem történtek az ügyben, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy az állampolgárság megszerzéséhez szükséges papírokat beadtuk. Annak nagyon örülök, hogy sok szurkoló kérdezi, mikor leszek válogatott, mert ebből azt a következtetést vonom le, méltónak tartanak arra, hogy a hazájukat képviseljem.

– A vágy és a valóság akár össze is kapcsolódhat: mit szólna ahhoz, ha magyar válogatottként adatna meg önnek a világbajnoki részvétel?
– Ez esetben én lennék a legboldogabb ember a földön!

Legfrissebb hírek

NB II: a mai vereség után előrehozzák az értékelést a Videotonnál

Labdarúgó NB II
8 órája

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
11 órája

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.25. 18:55
Ezek is érdekelhetik