Újpest: Ha nem kellek, kénytelen leszek váltani, de... – Balajcza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.23. 08:48
Az ősszel két hónapig mellőzött Balajcza Szabolcsnak a nyáron lejár a szerződése Újpesten, de a 37 éves kapus addig nem készül váltani, és ha számítanak rá, akkor utána sem.

„Ha rajtam múlik, bizonyára védek a Videoton elleni első tavaszi bajnokin. Persze, hogy az edző, Nebojsa Vignjevics miként dönt, az már más kérdés – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az újpesti Balajcza Szabolcs. – Az ősszel volt egy emlékezetes időszak, amikor még a keretben sem kaptam helyet, nem volt könnyű megélni, de tudomásul vettem. Aztán következett a záró forduló, a Debrecen elleni mérkőzés, és akkor, néhány órával a meccs előtt tudtam meg, hogy én is utazom a csapattal, sőt nekem kell a kapuba állnom.”

„Azt gondolom, felesleges is elmondani, nekem mindenem az Újpest. Azt is látni kell, hogy a pályafutásom vége felé közeledek, már nincs két-három évem ücsörögni a padon vagy a lelátón – folytatta Balajcza. – Még van bennem erő a bizonyításra. Szeretnék védeni, természetesen az Újpestben, de ha itt nem kellek, kénytelen leszek váltani.”

„Annyit talán elárulhatok, hogy már több első és másodosztályú csapat is megkeresett a télen, akadt közöttük olyan is, amelyik hosszú távú lehetőséget vázolt fel előttem, de egyelőre udvariasan megköszöntem az érdeklődést.”

BALAJCZA SZABOLCS A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN ADOTT INTERJÚBAN BŐVEBBEN IS BESZÉL AZ ELMÚLT IDŐSZAKRÓL, A TÉLI FELKÉSZÜLÉSRŐL.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
19 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
22 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 22:21

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22
Ezek is érdekelhetik