Női foci: az MTK nyerte az NB I-es csapatok teremtornáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.23. 02:03
null
Az MTK nyerte meg a női NB I-es csapatok számára első alkalommal megrendezett teremtornát (Fotók: mlsz.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség hagyományteremtő szándékkal, az idén először rendezte meg a női NB I-es csapatok 3.8 millió forint összdíjazású teremtornáját. A székesfehérvári viadal döntőjében az MTK 2–0-ra legyőzte az ETO FC Győrt, míg a bronzmérkőzésen a szombathelyi Viktória szétlövésben felülmúlta a Ferencvárost.

 

A csoportbeosztást a bajnokságban elfoglalt helyezések alapján készítették el. Az A-csoportba a listavezető Ferencváros mellé az ETO FC Győr (4.), a Kóka (5.) és a Budapest Honvéd (8.) került, míg a B jelű négyesben a Viktória (2.), az MTK (3.), az Astra (6.) és az Újpest (7.) kapott helyet.

A csoportküzdelmek során a csapatok minden ellenfelükkel kétszer csaptak össze, vagyis az együttesekre hat mérkőzés várt. Az A-csoportot 12 ponttal a Ferencváros nyerte meg, megelőzve a Győrt (11), a Kókát (4) és a Honvédot (3). A másik négyesben a Viktória végzett az élen (12), második lett az MTK (10), harmadik az Astra (5), negyedik az Újpest (4).

Az elődöntőben az MTK a gól nélküli rendes játékidőt követően hétméteresekkel múlta felül a Ferencvárost, míg az ETO 2–0-ra legyőzte a Viktóriát. A szombathelyiek a bronzmeccsen javítottak, szétlövésben ők is megverték a Fradit. A döntőben az MTK Turányi Lilla és Pinczi Anita góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Győr felett, ezzel elnyerte a kupát, valamint az egymillió forintos fődíjat.

A torna legjobb kapusának az MTK-t erősítő Varga Lucát választották meg, ami nem véletlen, hiszen a fővárosi kék-fehérek egyetlen gólt sem kaptak, a kapujukat csak a hétméteresek során tudták bevenni. A legjobb játékos a győri Németh Loretta, míg a gólkirálynő csapattársa, Süle Dóra lett.

A résztvevő csapatok egy képen
A résztvevő csapatok egy képen

 

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43
Ezek is érdekelhetik