FTC: Nem tartom magam árulónak – Botka Endre

Vágólapra másolva!
2017.01.29. 08:41
null
Botka Endre biztos benne, hogy megőrzi a higgadtságát a Honvéd elleni meccsen (Fotó: Földi Imre)
Botka Endre januárban a Budapest Honvédtól a Ferencváros labdarúgócsapatához igazolt. A kispesti drukkerek közül nem mindenki tolerálta ezt a lépést, és ennek hangot is adtak. Azonban a védő nem akar foglalkozni a kritikákkal, csak a játékra szeretne koncentrálni.



– Felkészült?
– Mire is? – kérdezett vissza Botka Endre, a Ferencváros 22 esztendős jobb oldali védője, aki januárban a Budapest Honvédtól igazolt a zöld-fehérekhez.

– Az első tétmeccsét éppen a kispestiek ellen játszhatja új klubjában, méghozzá a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
– A párharc első felvonását a Groupama Arénában rendezik, s ahogy hallottam, a visszavágóra már készülnek a Honvéd-drukkerek. Biztosan lesznek, akik azért mennek ki a Bozsik-stadionba, hogy „megköszönjék” nekem a Kispesten töltött éveket. De a kilencven perc alatt a játékra figyelek.

– Biztos benne, hogy a szidalmakat hallva megőrzi a higgadtságát?
– Igen.

– Látta azt a felvételt, amelyen az egyik Honvéd-drukker az ön mezét égeti?
– Nem szeretnék ezzel foglalkozni, csak a labdarúgásra akarok fókuszálni.

– Azt azért árulja el, túltette már magát a klubváltás utáni támadásokon?
– Rengeteg sértést vágtak a fejemhez, sokak szemében áruló voltam, pedig nem tartom magam annak. Az lett volna árulás, ha megvárom, amíg lejár a szerződésem, és úgy lépek le, hogy a Honvéd egyetlen forintot sem kap értem. Ugyanakkor voltak olyan szurkolók is, akiket nem az indulat vezérelt, és sok sikert kívántak.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN BOTKA BESZÉL ARRÓL IS, HOGY MENNYIRE PROFI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÉ KERÜLT, HOGY MIT GONDOL AZ EMIR DILAVERREL VALÓ RIVALIZÁLÁSRÓL, HOGY JELENT-E VESZÉLYT A HONVÉD A BAJNOKI CÍMÉRT FOLYÓ KÜZDELEMBEN – ELOLVASHATJA A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
20 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55
Ezek is érdekelhetik