DVTK: Bognár szinte biztosan távozik, több klub érdeklődik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.04. 10:46
Nagy valószínűséggel a télen távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK középpályása, Bognár István – erősítette meg a boon.hu-nak Benczés Miklós, a klub sportigazgatója.

„A középpályással tavaly április óta próbálunk tárgyalni a szerződéshosszabbításról, de a klubvezetés ezen szándékára a másik fél részéről a halogatás volt a reakció, és mivel a sportoló szerződéséből már csak fél év van hátra, olyan helyzetbe kerültünk, aminek a megoldása az év eleji klubváltás lehet – mondta Benczés Miklós, aki arra a felvetésre, hogy tárgyaltak-e egy esetleges cseréről a Ferencvárossal, amelynek során a fővárosból érkező játékos Busai Attila lehetne, így felelt: – A csere is lehet opció, és az is, hogy másik játékos érkezése nélkül távozik Bognár István, mivel nem egy klubtól érdeklődnek iránta.”Benczés Miklós, aki arra a felvetésre, hogy tárgyaltak-e egy esetleges cseréről a Ferencvárossal, amelynek során a fővárosból érkező játékos Busai Attila lehetne, így felelt: – A csere is lehet opció, és az is, hogy másik játékos érkezése nélkül távozik Bognár István, mivel nem egy klubtól érdeklődnek iránta.”

A napokban felvetődött Fülöp Istvánnak, az FC Botosani játékosának a szerződtetése, ezzel kapcsolatban Benczés a következőt mondta:

„Hozzám is eljutottak ezek a hírek, híresztelések, de annak a játékosnak és klubnak, akivel Romániában kapcsolatba kerültünk egy esetleges átigazolás ügyében, az anyagiak tekintetében nagyságrendekkel szolidabb ajánlattal tudunk csak előrukkolni” – árulta el a sportigazgató, aki arra a kérdésre, hogy lehet-e új játékos az első edzésen, azt felelte: van szóbeli ígérete egy labdarúgó és menedzsere részéről szerdai érkezésre, de addig még sok minden történhet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Busai Attila (Ferencváros)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bognár István (Ferencváros), Elek Ákos

 

Legfrissebb hírek

Négy felkészülési mérkőzés vár a DVTK-ra nyáron

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 17:28

A Puskás Akadémia fordulatos mérkőzésen megverte a DVTK-t, de a bajnoki címről lemaradt

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:58

Szerződést hosszabbított a DVTK U21-es válogatott labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 16:14

NB I: 57 év után lehet újra Győrben bajnok a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 15:02

Holdampf Gergő: Megnehezítjük a Puskás Akadémia dolgát

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 10:44

Könnyebbség a Puskás Akadémiának? Alig maradt védője a DVTK-nak az utolsó fordulóra

Labdarúgó NB I
2025.05.20. 21:18

Több mint hat év után, hátrányból felállva tudta újra legyőzni a Diósgyőr az MTK-t

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 22:00

Egyre nyugodtabban futballozik Szakos Bence

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 09:54
Ezek is érdekelhetik