DVSC: „Külföldön elterjedt, érdemes Magyarországra igazolni”

Vágólapra másolva!
2017.01.31. 13:36
null
Debrecenben átmeneti időszakot élnek, korszakot váltanak (Fotó: Koncz György)
Róka Géza, a DVSC labdarúgócsapatának cégvezetője a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában mások mellett arról is beszélt, hogy miért nehéz igazolni magyar, illetve külföldi játékost.

 

„Most egy átmeneti időszakot élünk. Építkeznünk kell, korszakot váltunk – mondta a sportvezető. – A mostani helyzetünk meghatározza az átigazolási piacon jelenleg betölthető pozíciónkat is. Van egy költségvetésünk, ami megközelítőleg 1.2 milliárd forint, ehhez mérten tudunk igazolni. Az első célunk az lenne, hogy hazai játékosokat igazoljunk, mert szeretnénk, hogy magyar játékosok futballozzanak a Lokiban. De a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint magyar játékost nagyon nehéz átigazolni, mert nagyon értékesekké váltak. Tekintve, hogy az MLSZ nagyon szépen dotálja a szerepeltetésüket. A célkitűzéssel amúgy maximálisan egyetértünk, csak közben nehézzé teszi a magyar játékosok szerződtetését. A fiatal magyarokét pedig különösen. Amennyiben kilépünk külföldre, akkor meg azzal szembesülünk, hogy picit elterjedt Magyarországról: ide érdemes igazolni, mert van pénz a piacon. Elkezdtek a játékosok kicsit többet kérni, mint az elmúlt években. Ha figyelembe vesszük mindezt, illetve a költségvetésünket, hogy milyenek a lehetőségeink, akkor nagyon óvatosan tudunk csak igazolni, viszont közben kénytelenek vagyunk emelni az árszintünket, mert egyébként nem tudunk lépést tartani.”

A sportvezető a műsorban beszélt a folyamatban lévő téli igazolásokról.

„Változatlanul szeretnénk egy nagyon erős középcsatárt találni, aki tényleg gólokat tud rúgni, be tudja fejezni a támadásainkat. Edzőnk szeretné azt, hogy minél többet birtokoljuk a labdát, erre építi a csapatnak a játékát. Ez többé-kevésbé már az ősszel is megvalósult, egy problémánk volt: a góllövés nem igazán ment. Olyan embert kell találnunk – bár ez nagyon nehéz feladat –, aki képes befejezni az akciókat, képes gólt, gólokat szerezni.”


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL

Érkezők:
Justin Mengolo (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Levszki Szófia – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: Osváth Attila
(Vasas)
Kölcsönből visszatérők: Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Varga Kevin (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csősz Richárd, Kerekes Krisztián, Koval Viktor, Nagy Kevin
Kiszemeltek: Diogo Viana (portugál, CSZKA Szófia – Bulgária)
Távozók:
Balogh János, Ivan Bobko (ukrán, lejárt a szerződése), Geoffrey Castillion (holland), Ognjen Djelmic (bosnyák), Kuti Krisztián (Cigánd SE), Szakály Péter (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Róbert Vittek (szlovák, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

A DVSC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10.
Edzőtábor: január 27. – február 8., Carvoeiro (Portugália)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC 1–0(Chuka)
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC, U19 vegyes 3–1(Tőzsér, Mengolo, Takács T.)
Január 25., Pallag: DVSC–Kisvárda 2–2 (Osváth, Könyves)
Január 25., Pallag: DVSC–Balmazújváros 0–1
Január 29., Portimao: DVSC–Kvangdzsu FC (dél-koreai) 1–2 (Könyves)
Február 1., Parchal, Atlantic-kupa, 20.45: DVSC–Djurgarden (svéd)
Február 4., Parchal, Atlantic-kupa, 20.45: DVSC–AGF Aarhus (dán)
Február 6. vagy 7., Faro, Atlantic-kupa, helyosztó: az ellenfél még nem ismert
Február 11.: DVSC–Békéscsaba

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
12 órája

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05

A Zalaegerszeg legyőzésével a tabella élére ugrott a Debrecen!

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 19:56

Hiába az egy félidőnyi emberhátrány, az Újpest két góllal nyert Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 17:31
Ezek is érdekelhetik