Cicóznak velünk – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.01.06. 23:40

Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője a közösségi médiában reagált az együttes játékosa, Czvitkovics Péter szintén a közösségi médián (továbbiakban k. média) keresztül közölt hírére, amely szerint nem alkotnak egy párt. Mármint a klub és Cicó, azaz Czvitkovics.

Az egész ügy úgy pattant ki, hogy a futballista a tény mellett sérelmezte, micsoda klub ez a Vasas, hogy Michael Oenning edzőnek tőle kell megtudnia, hogy a középpályása már nem a középpályása. Mire Vancsa – hol másutt, mint a k. médiában – (részben) kitálalt.

A tényeknél maradva: az ügyvezető a hierarchiában az edző felett áll, így Oenning kénytelen elfogadni a döntést – a jelek szerint már jóval korábban feldolgozta korábbi csapatkapitánya hiányát, nélküle is fut a csapat szekere. Czvitkovics szerződése egyoldalúan felbontható volt, mivel nem játszott a mérkőzések ötven százalékán. Ám van egy Vancsa-passzus, amelyet szó szerint idéznék a k. médiából.

„A klub abban a reményben, hogy ezen egyoldalú szerződésbontáson a napokban változtatunk közös megegyezéssel, nem adott ki semmilyen hírt, de a mai napon vártuk, hogy kijön a Fáyba Cicó, legalább a társaitól elköszönni. Szebb lett volna, mint itt az fb-n...” Tehát a Vasas hajlott volna a közös megegyezéssel történő búcsúra, de Cicó – ügyvédje tanácsára – lemondta a találkozót.

Minden tiszteletem a k. média elterjedésének, de egy magára valamit is adó klub a felekkel történő alapos egyeztetést követően a hír horderejétől függően sajtótájékoztatón vagy közleményben hozza nyilvánosságra a részletekre kiterjedő (Cicó fizetésének nagyságrendje, az operáció szükségessége, a klub által kifizetett edzői tanfolyam összege) álláspontját.

Hogy Vancsát idézzem: szebb lett volna, mint itt az fb-n...

Különben mindennek ez a k. média az oka. Cicóznak velünk.

Legfrissebb hírek

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2025.06.17. 23:43

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08
Ezek is érdekelhetik