Videoton: következményei lesznek a Budafok elleni kudarcnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 11:44
null
A Videoton kínos búcsúra kényszerült a harmadik ligás Budafok otthonában (Fotó: Földi Imre)
Óriási meglepetésre kiesett a Magyar Kupából a Videoton FC az NB III-as Budafok ellen – Kovács Zoltán sokáig csak kereste a szavakat a lefújást követően. A Videoton sportigazgatója végül így értékelte a kudarcot a Nemzeti Sportnak.

„Kizárólag magunkat okolhatjuk a kiesés miatt. Megengedhetetlennek tartom, ahogy egyesek hozzáálltak a mérkőzéshez, így nem szabad futballozni! Természetesen lesz következménye a kupabúcsúnak, de a döntést nem felfokozott idegállapotban, hanem tiszta fejjel kell meghoznunk. Azt azonban már most kijelenthetem, hogy az első félidei játék megengedhetetlen volt, a vereség pedig szégyenteljes” – fogalmazott Kovács Zoltán.

MAGYAR KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

BUDAFOKI MTE (III.)–VIDEOTON FC2–1 (1–0)
Budafoki MTE sporttelep, 200
néző.Vezette:Molnár Attila (Erős Gábor, Szalai Balázs)
BUDAFOK:Szabó B. – Patkós, Vaszicsku, Khiesz, Huszty – Grúz – Ladányi (Földi, 79.), Kovács D., Vankó – Nagy T. (Csizmadia, 54.), Fekete M. (Vég, 63.).Vezetőedző:Prukner László
VIDEOTON:
Horváth T. – Vinicius, Nego, Stopira, Varga B. – Pölöskei Zs. (Juhász, a szünetben), Kovács I., Bévárdi (Géresi, a szünetben), Kovács S. – Bódi, Barczi (Hadzic, a szünetben).Vezetőedző:Henning Berg
Gólszerző:
Grúz (1–0) a 29., Bódi (1–1) a 66., Kovács D. (2–1) a 84. percben
MESTERMÉRLEG

Prukner László:
– Igazából a tisztes helytállás volt a cél az után, hogy az elmúlt hétvégén bajnoki rangadót veszítettünk. Ezúttal köszönetet mondok a csapatnak a példaértékű hozzáállásért. Úgy gondolom, játéktudása alapján ennek a csapatnak az NB II-ben lenne a helye.
Henning Berg:
– Nagy csalódás az eredmény. Különösen az első félidőben a közelében sem voltunk annak a teljesítménynek, amire valójában képesek vagyunk. Vállalom a saját felelősségemet is, mivel úgy gondoltam, ebben az összeállításban is képesek leszünk megnyerni a meccset.

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
27 perce

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Kiderült, mikor játszik Szarvaskenden az FTC

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 17:56

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20
Ezek is érdekelhetik