FTC: Egy magyar játékos nem utasíthat vissza ilyen lehetőséget – Nagy D.

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2016.12.13. 09:09
null
Nagy Dominik az MTK ellen búcsúzott a Fraditól és az NB I-től (Fotó: Földi Imre)
Nagy Dominik, a Ferencváros labdarúgója izgatottan várja, hogy csatlakozzon új csapatához, a lengyel élvonalbeli Legia Warszawához.

 

Négy évvel ezelőtt pécsiként, a Debrecen elleni tizenkét perccel indult az élvonalbeli karrierje, és a múlt szombat este ferencvárosiként, az MTK elleni kilencven perccel ért véget (legalábbis jó időre) Nagy Dominik magyarországi pályafutása. A „légiás” légiósnak álló 21 esztendős támadó középpályás az igazán nagy útnak csak most vág neki, ami annál is izgalmasabbnak ígérkezik, mint amit az ezer kilométernyi Bóly–Varsó távolság stoppolva rejtene.

„Egyáltalán nem izgulok, inkább a kíváncsiság hajt – mondta a Pécs közeli kisvárosból származó Nagy Dominik a Nemzeti Sportnak. – Valószínűleg egyedül kell megküzdenem a beilleszkedés esetleges nehézségeivel, merthogy Nikolics Nemanja minden bizonnyal eligazol Varsóból, de nem hinném, hogy ez gondot jelentene, elég közvetlen srácnak gondolom magam. Ráadásul hetek óta tanulom a lengyelt, ami remélhetőleg ugyancsak segít.”

A nyelvtanulás profi hozzáállásra vall, ami persze Varsóban alapkövetelmény, a lengyel gólkirályi címet elhódító Nikolics Nemanja mindenesetre akaratlanul is kitűnő ajánlólevelet csúsztatott a fiatal zsebébe.

„Sokat beszéltem Nikóval, szerinte megfelelő lépcsőfok a karrieremben az Ekstraklasa, mert játékban nem sokkal magasabb színvonalú, mint a magyar, ugyanakkor gyorsabb – amiatt is, hogy a játékvezetők kevesebbszer fújnak a sípba, engedik a test test elleni küzdelmet –, a fizikum, a futómennyiség, a párharcok domborodnak ki. Tudom, sokan épp emiatt féltenek, és nyilvánvalóan fejlődnöm kell, bár a Fradiban az egyéni statisztikáim arról árulkodtak, hogy a legjobbak közé tartoztam a párharcok megnyerésében. Niko azt is elmondta, nyílt játék, támadófutball jellemzi a lengyel bajnokságot, lesz területem, ami nekem fekszik, rágyorsíthatok, egy az egy ellen vihetem a labdát. Szóval érdekesnek ígérkezik, és ugyan sokan hangoztatták, hogy fél évet itthon kellene még futballoznom, de szerintem egy magyar játékos nem engedheti meg magának, hogy visszautasítson egy ilyen lehetőséget.”

Egyebek mellett, hogy az Ajax ellen futballozzon. A Bajnokok Ligájából a Sporting CP ellenében bravúrral továbbjutó Legia az amszterdamiakkal találkozik az Európa-liga kieséses szakaszában, úgyhogy Nagy Dominik első feladata: beverekedni magát a nemzetközi kupára készülő keretbe.

A TELJES CIKKET, AMELYBEN MAREK WARZYNOWSKI LENGYEL FUTBALLSZAKÍRÓ ELMONDJA, VAN-E ESÉLYE NAGY DOMINIKNAK A KEZDŐCSAPATBA KERÜLÉSRE, ILLETVE FEKETE TIVADAR, A NEVELŐEDZŐJE MESÉL A JÁTÉKOS GYERMEKKORÁRÓL A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN ELOLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
5 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

Francia védőt igazolt a Debrecen, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
10 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
11 órája
Ezek is érdekelhetik