NB I: változott a terv, a DVTK Debrecenben játszhat

Vágólapra másolva!
2016.11.08. 09:38
A boon.hu információi szerint a Diósgyőri VTK a debreceni Nagyerdei Stadionban fogadhatja a Haladást a labdarúgó NB I 16. fordulójában.

A Diósgyőr a Ferencváros elleni 3–2-es vereséggel búcsúztatta el stadionját, így a csapat mostantól albérletben kénytelen játszani hazai összecsapásait. A klub ügyvezetője, Szabó Tamás a néhány nappal ezelőtt megtartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a gárda többnyire Mezőkövesden vívja majd mérkőzéseit, ám lehet más helyszín is, amikor ütközés van a két együttes programjában.A Diósgyőr a Ferencváros elleni 3–2-es vereséggel búcsúztatta el stadionját, így a csapat mostantól albérletben kénytelen játszani hazai összecsapásait. A klub ügyvezetője, Szabó Tamás a néhány nappal ezelőtt megtartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a gárda többnyire Mezőkövesden vívja majd mérkőzéseit, ám lehet más helyszín is, amikor ütközés van a két együttes programjában.

Az első ilyen eset a november 19-re kiírt 16. fordulóra esik, amikor a Diósgyőrnek és a Mezőkövesdnek is otthoni találkozót kell játszania (előbbinek a Haladással, utóbbinak a Videotonnal). Az ügyvezető tíz napja úgy prognosztizált, a vasiak elleni 90 percet minden bizonnyal Nyíregyházán rendezik meg – írja a boon.hu.

A megyei hírlap hétfőn azonban úgy értesült, hogy a Diósgyőr mégsem Nyíregyházán, hanem Debrecenben, a Nagy­erdei Stadionban fogadja a szombathelyieket, ennek oka az, hogy a nyírségi létesítményben bizonyos biztonsági berendezések hiányoznak.

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Győrből igazolt válogatott védőt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 21:17
Ezek is érdekelhetik