Labdarúgás: „Ebben vagyunk a leginkább lemaradva a nemzetközi élmezőnytől”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 10:59
A Nemzeti Sport Online-on bővebb összeállítással jelentkeztünk az Újpesti Torna Egylet akadémiájának szakmai munkájáról. Fórián Zsolt szakmai igazgató, Kabarcz Zoltán mentáltréner és Sztojka Dominik játékos volt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége, Szombathy Pál műsorvezető beszélgetett velük.

Az interjúban szóba került Kleisz Márk Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata, a Vasas játékosa azt kifogásolta az öt évvel ezelőtti újpesti helyzettel kapcsolatban, hogy a csapatban nem a legjobbak játszottak, hanem a legtehetősebb szülők gyerekei. Kleisz Márk Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata, a Vasas játékosa azt kifogásolta az öt évvel ezelőtti újpesti helyzettel kapcsolatban, hogy a csapatban nem a legjobbak játszottak, hanem a legtehetősebb szülők gyerekei.

„Már nem tapasztalunk ilyeneket, bízom benne, hogy nincs ilyen – mondta Fórián Zsolt. – Számomra is furcsa, hogy ilyenek történtek, de az előző időszakban rengeteg változás volt, új szakmai igazgató és edzők érkeztek, mióta Újpesten dolgozom.”

Fórián Zsolt ismét elmondta, milyen előnyökkel jár a mentáltrénerek alkalmazása az edzőknél, a játékosoknál és a szülőknél is. Véleménye szerint mentálisan vagyunk a leginkább lemaradva a nemzetközi élmezőnytől, éppen ezért fordítanak nagy hangsúlyt az UTE-nél a szakemberek alkalmazására.

„Két dolgot mondanak a szülőkről, vagy átok, vagy áldás a gyermek életében. Mi az utóbbiban hiszünk Újpesten – mondta Kabarcz Zoltán. – Nagy áldozatokat tesznek meg folyamatosan, edzésre hozzák a gyerekeket rossz és jó időben, ehhez igazítják az időbeosztásukat, ezt meg kell becsülnünk!”

A teljes beszélgetést, amelyben Fórián Zsolt elmondja, miért nincs a kiemelt akadémiák között az UTE, valamint Sztojka Dominik, az UTE akadémiájának egyik legnagyobb tehetsége is kifejti a véleményét, az alábbi videóban hallgathatja meg.

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
22 órája

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54

Labdarúgás: hetet kaptak az U17-esek a csehektől az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.14. 15:24

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Népsport
2025.10.14. 14:31
Ezek is érdekelhetik