MLSZ: ennyibe került az Újpestnek a DVTK elleni pirózás

Vágólapra másolva!
2016.10.25. 16:53
null
Az újpesti görögtűz drága mulatság volt (Fotó: Meder István)
Négy klubot, a Debrecent, a Budapest Honvédot, az Újpestet és a Diósgyőrt sújtotta pénzbüntetéssel a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kedden ülésező fegyelmi bizottsága.

 

Az MLSZ honlapján közzétett határozatok szerint az Újpestnek 200 ezer, a DVSC-nek és a Budapest Honvédnak 100-100 ezer, a DVTK-nak pedig 50 ezer forintot kell fizetnie a szurkolók megbotránkoztató magatartása – az ellenfél vagy más sportszervezet szidalmazása – miatt.

Az Újpest büntetése azért súlyosabb, mert drukkerei pirotechnikai eszközöket használtak szombaton a Diósgyőr elleni NB I-es találkozón, a klub pedig megsértette a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzatot.

Az NB I 13. fordulójában kiállított játékosok közül Szabó Jánosnak egy, paksi csapattársának, Kecskés Tamásnak – visszaesőként – két meccset kell kihagynia.

A legsúlyosabb büntetést a héten Buzás Viktor, az NB III-as Pénzügyőr játékosa kapta, négy meccset kell kihagynia, mert „két sárga lap után kiállították, majd a játékvezető személyére előbb sértő, majd sportszerűtlen megjegyzést tett.”

További fegyelmi határozatok itt!

Legfrissebb hírek

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
8 órája

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
9 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
12 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
19 órája

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik