De még milyen jó az öreg a háznál! Torghelle volt a nyerőember a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.10. 20:20
null
Nagy csata folyt a pályán a szünet után, még a hajrára is maradt izgalom (Fotó: Szabó Miklós)
Torghelle Sándor az első félidőben gólpasszt adott, majd miután egyenlített a Ferencváros a házigazda MTK ellen a Dunaújvárosba kihelyezett örökrangadón, a veterán támadó a ráadásban tizenegyesből eldöntötte a rangadót a labdarúgó NB I 8. fordulójának záró mérkőzésén.

 

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
MTK–FERENCVÁROS 2–1 (Gera D. 33., Torghelle 93.11-esből, ill. Rju 70.)
Kiállítva:
Vukmir (70., MTK)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A tervek szerint egy emberöltőn belül az utolsó albérletben rendezett örökrangadó láthattuk, ezúttal Dunaújvárosban, ugyanis hamarosan kész az MTK új stadionja. Korábban a Puskás Ferenc Stadionban, Győrben, Kispesten és Angyalföldön is összecsapott az MTK és a Ferencváros, akiknek 210. találkozója két helyzettel indult, de Böde Dániel hiába cselezte ki már a kapust is, kisodródott közben balra, Torghelle Sándor meg az égbe postázta Kanta József csodapasszát.

Némi mezőnyjáték után Torghelle gólpasszal javított, Gera Dániel pedig megmutatta, hogyan kell kiszorított szögből a kapuba emelni: 1–0!

Stílusosan Csikar-szögből szerzett vezetést az MTK.

Thomas Doll a szünetben becserélte Varga Rolandot és Rju Szung Vut is, utóbbi kis híján első lövéséből gólt szerzett, de az MTK debütánsa, Danijel Petkovics némi üggyel-bajjal a kapufára tolta a labdát. Doll az utolsó fél órára egy védő helyére beküldte a támadó Marko Djuricint, aki gólpasszt adott Rju Szung Vunak a 70. percben: 1–1!

Megérdemelt volt az egyenlítés, az MTK már a 60. perc előtt elkezdte húzni az időt, majd felhagyott a támadásokkal, de Dragan Vukmir nagy lehetőséghez juttatta a Fradit, a hajrá előtt ugyanis teljesen fölöslegesen kiállíttatta magát.

Az emberhátrányba került kék-fehérek ezt követően még visszább álltak, és várták a fergeteges Fradi-rohamokat – hiába, így maradt volna az egy egy, ha a 90. perc után nem kezez a 16-oson belül Kanta szabadrúgása után Djuricin, a büntetőhöz odaálló Torghelle Sándor pedig ezt az örökrangadót is eldöntötte.

2–1 lett a vége, a forduló nagy nyertese az MTK mellett az előnyét öt pontra növelő éllovas Vasas lett.

A Doll trenírozta Ferencváros már zsinórban negyedszer kap ki az MTK vendégeként...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EDZŐI REAKCIÓ
„Nagyon örülünk a három pontnak. Az első félidőben nagyon fegyelmezetten és taktikusan játszottunk, a Ferencvárosnak alig akadt lehetősége, ez azért elég ritka. A második játékrészben eredménykényszerben voltak, jobbnál jobb játékosokat cseréltek be. Ekkor nem tudtunk úgy kihozni a labdát, mint az első félidőben, várható volt, hogy a Fradi kiegyenlít. A végén ugyan jött a szerencsefaktor, de azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. A többi eredmény tudatában mi is eredménykényszerben voltunk, remélem ez a három pont kihúzza a csapatot abból a nyári Európa-liga-mérkőzések utáni helyzetből és lassan rendbe leszünk” – mondta Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője az M4 Sportnak.

„Nagyon bután viselkedünk, amikor gólokat kapunk. A meccs vége előtt az ellenfeleink rendre kiharcolnak olyan szabadrúgásokat, amelyek teljesen feleslegesek, nem viselkedünk okosan, van olyan játékosom, aki még nincs teljesen formában. Nagyon hektikus mérkőzés volt, a fiúk ennek ellenére mindent beleadtak, csak az volt a baj, hogy mindent erőből próbáltunk megoldani, nem voltak kidolgozott akcióink. Ezen a téren kell rendet rakni. Mindig támadunk, de nem viselkedünk elég okosan akkor, amikor gólt kapunk, jelenleg nehéz időszakon megyünk keresztül” – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros edzője.


Torghelle (középen) büntetett, az MTK ünnepelhetett (Fotó: Szabó Miklós)
Torghelle (középen) büntetett, az MTK ünnepelhetett (Fotó: Szabó Miklós)
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 8 6 1 1 12–5 +7 19
2. Ferencvárosi TC 8 4 2 2 15–9 +6 14
3. Szombathelyi Haladás 8 4 2 2 12–10 +2 14
4. Videoton FC 8 4 1 3 17–7 +10 13
5. Újpest FC 8 4 1 3 9–7 +2 13
6. Budapest Honvéd 8 3 2 3 10–8 +2 11
7. Debreceni VSC 8 3 2 3 11–12 –1 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 8 2 3 3 9–11 –2 9
9. MTK Budapest 8 2 3 3 4–6 –2 9
10. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 9–18 –9 7
11. Paksi FC 8 1 3 4 6–11 –5 6
12. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 4–14 –10 6

 

NB I, 2016–2017, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 10., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton–Haladás 3–0Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Mezőkövesd–Honvéd 3–1
Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
Gyirmót FC Győr–DVTK 1–0
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionAndó-Szabó Sándor
Vasas–Paks 1–0
Budapest, Illovszky Rudolf StadionVad II István
DVSC–Újpest 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás
MTK–Ferencváros 2–1Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionKarakó Ferenc
Legfrissebb hírek

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
57 perce

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22
Ezek is érdekelhetik