DVTK: a Hull City korábbi kapusa három évre aláírt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.09.13. 15:39
null
Bukrán Erik (jobbra) három évre aláírt a DVTK-hoz (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Bukrán Eriket, aki az elmúlt hetekben próbajátékon vett részt a csapatnál. A Hull City korábbi kapusa három évre írt alá a miskolci egyesülethez.

„Az 1996-ban született kapus szülővárosában, Pétervásárán kezdte a pályafutását, amit Egerben folytatott, majd a Budapest Honvédhoz került. Ezt követően Angliába igazolt, a Bolton és a Hull City utánpótlásában nevelkedett, utóbbi klubnál nem sokkal a 18. születésnapja előtt profi szerződést kapott. Legutóbb a Scarborough United csapatában szerepelt kölcsönben” – mutatta be a DVTK hivatalos honlapja az új szerzeményt, aki az elmúlt hetekben próbajátékon vett részt a diósgyőri alakulatnál.

„Úgy gondolom, hogy Magyarországon a legjobb helyre sikerült igazolnom. Most a legfontosabb, hogy minél jobb állapotba kerüljek, és hogy hétről hétre keményen dolgozzak, a hosszabb távú tervek majd ezt követően kialakulnak” – mondta Bukrán Erik a dvtk.eu-nak.

„Bukrán Erik egyfelől távolról, Angliából, másfelől közelről, a régiónkból érkezett, hiszen Heves megyei. Az elmúlt hetekben munkájával meggyőzte az első csapat kapusedzői stábját, Veréb Györgyöt és Szalma Pált arról, hogy érdemes szerződtetni, ezért három évre szóló megállapodást írtunk alá vele” – nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Murtaz Dausvili (grúz, Karpati Lviv – Ukrajna), Dejan Karan (szerb, szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Tirana – Albánia), Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolhatóként), Nono (spanyol, Elche – Spanyolország), Ugrai Roland (Haladás), Diego Vela (spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Bukrán Erik (szabadon igazolható, legutóbb Hull City – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Makrai Gábor (Puskás Akadémia),
Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, tavasszal a Napoli játékosaként kölcsönben a DVTK-nál szerepelt)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Mahalek Marcell, Oláh Bálint, Szabó I Balázs
Kiszemeltek:
Távozók: Balogh Alex (Cigánd), Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Csicsvári Milán (Cigánd), Egerszegi Tamás (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, Vasas), Koman Vladimir (Adanaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Kovács Gábor (Paks, szabadon igazolhatóként), Drazsen Okuka (MTK), Zöldesi Illés (Videoton FC)
Kölcsönbe távozók: Egyed Balázs (Cigánd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
11 órája

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
13 órája

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
Tegnap, 11:20

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40

Négy felkészülési mérkőzés vár a DVTK-ra nyáron

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 17:28
Ezek is érdekelhetik