NB I: Storck felfigyelt rá, az MTK hosszabbított vele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 09:41
Az MTK szerződést hosszabbított a múlt héten a válogatott bő keretével dolgozó védővel, Baki Ákossal.

„Baki Ákos, az MTK Budapest középhátvédje 2019-ig meghosszabbította a szerződését a kék-fehérekkel – írja a klub hivatalos honlapja. – Ákos 1994. augusztus 24-én született Zalaegerszegen, itt is kezdett futballozni. 2009-ben került az MTK Budapesthez, ekkor kezdte meg a tanulmányait a Sándor Károly Labdarúgó-akadémián."

2013. november 23-án, a Kaposvári Rákóczi elleni, 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzésen debütált az NB I-ben: Garami József egyből kezdőként számított az akkor mindössze 19 éves játékosra.Azóta összesen 44-szer ölthette magára az MTK Budapest mezét, melyben egy gólt szerzett."

2013. november 23-án, a Kaposvári Rákóczi elleni, 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzésen debütált az NB I-ben: Garami József egyből kezdőként számított az akkor mindössze 19 éves játékosra.Azóta összesen 44-szer ölthette magára az MTK Budapest mezét, melyben egy gólt szerzett."

Baki Ákosra Bernd Storck szövetségi kapitány is felfigyelt, ugyanis a múlt heti válogatott összetartásra meghívta a védőt, aki azonban sérülés miatt nem tudott ezen részt venni.

Az MTK-val kapcsolatos hír, hogy a montenegrói kapus, Danijel Petkovics – akinek szerződtetését a hazájában már tényként kezelte a sajtó – érkezése egyelőre nem tekinthető hivatalosnak, mert még nem írtak alá minden szükséges papírt a felek. A papírmunka folyamatban van, a klub ezért nem számolt be eddig a játékos érkezéséről.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Borbély Bálint (Békéscsaba), Drazsen Okuka (DVTK), Danijel Petkovics (montenegrói, Lovcsen – Montenegró; a papírmunka még folyamatban), Szabó Bence (Szigetszentmiklós), Varga Szabolcs (SC Heerenveen – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Korozmán Kevin (Soroksár), Szatmári Lóránd (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Forgács Péter, Hinora Kristóf, Lustyik Levente, Takács Ronald
Kiszemeltek:

Távozók: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Cseke Benjámin (Újpest, kölcsön után végleg), Hajdú Ádám (Bp. Honvéd), Horváth Péter (Soproni VSE), Nagy Tibor (Újpest, kölcsön után végleg), Marek Strestík (Mezőkövesd), Szalai András (Paks)
Kölcsönbe távozók: Asztalos Dávid (Cegléd), Deutsch Bence (ZTE), Fadgyas Tamás (ZTE), Hujber Tamás (Kaposvár), Pintér András (Kaposvár), Talabér Attila (Kisvárda), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok), Tóth Ferenc (Vác)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:



Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik