NB I: A Fradiba fektethettem volna a pénzem, és akkor nem kerülök börtönbe – Stadler

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.12. 20:48
A Petőfi LC-t (később Stadler FC) az első osztályig repítő Stadler József a bummm.hu-nak elárulta, nem sokon múlott, hogy a kiskőrösi klub helyett kedvenc csapatánál, a Ferencvárosnál kössön ki.

Stadler József a nevét viselő futballcsapat és az akasztói stadion révén írta be nevét a magyar labdarúgás történetébe. 1993-ban előbb névadó szponzora, majd tulajdonosa lett a kiskőrösi Petőfi LC-nek, amely 1993–94-ben az NB II Keleti csoportját megnyerve első Bács-Kiskun megyei csapatként jutott fel az élvonalba. A Stadler FC az időközben Kiskőrös-Stadler névre átkeresztelt klub játékjogát megszerezve indult el 1994 őszén az NB I-ben.

Összesen négy idényen át szerepelt az első osztályban, legjobb eredménye két kilencedik hely volt 1995-ből és 1996-ból. A csapat ekkor már a 20 ezer néző befogadására alkalmas akasztói stadionban játszott, amelyet a tulajdonos építtetett, és ami akkoriban az ország legmodernebb létesítményének számított.

Kevesen tudják azonban, hogy Stadlert kedvenc klubja, a Ferencváros is megkereste abban az időben, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy a vállalkozó a kiskőrösi csapat helyett a Fradiba fektesse be a pénzét.

„Azt sokan nem tudják, hogy a Fradihoz hívtak akkoriban. Ha a Havasi úrék fél vagy egy nappal előbb érkeztek volna... Akkor még nem volt eldöntve, előtte egy éjszakával dőlt el, hogy lesz stadion, és ha én valamit kimondok, ahhoz tartom is magam” – mondta Stadler a bummm.hu-nak.

„Első, második személynek hívtak a vezetőségbe, én lettem volna a főszponzor. A Ferencváros akkor nem volt jó állapotban, én azonban elígérkeztem egy nappal előtte a Kiskőröshöz, eldöntöttem, hogy a stadion megépül, ezeket a döntéseket pedig nem akartam keresztülhúzni, pedig az lett volna a jobb. Akkor sohasem kerültem volna börtönbe, az biztos.”

Arra a kérdésre, hogy az Üllői úton építtetett-e volna stadiont, a következőt válaszolta:

„Ha nem is építtettem volna, de ha szükség lett volna a felújításra, akkor felújítottam volna. Ki tudja, mi lett volna...” – elmélkedett Stadler.

A Stadler FC 1998-ban kiesett az élvonalból, Stadler József ellen pedig akkor már számos rendőrségi és bírósági ügy volt folyamatban. Az egykori tulajdonos 1998-ban mintegy kétmilliárd forint értékű csalás, adócsalás, jogosulatlanul igénybe vett exporttámogatás és fiktív számlák elszámolásának gyanújával őrizetbe került, később börtönbüntetést kapott. Először 2005-ben engedték ki, hat évvel később viszont ismét elítélték.

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
14 perce

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
9 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
9 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
9 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
11 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
13 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
13 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
15 órája
Ezek is érdekelhetik