Honvéd: Kispesten játszhat a Viditől távozó U-válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.31. 12:40
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Honvéd kölcsönveheti a legutóbb a Puskás Akadémiában szereplő (ugyancsak kölcsönben), de nyáron a Videotontól a belga Sint-Truidenbe igazoló Zsótér Donátot.

Értesüléseink szerint a Honvéd keretében, főképp a középpályássorban még több változás is lehet a nyáron.

Úgy tudjuk, hogy a korosztályos válogatott Zsótér Donát, aki hiába készült nyárion a Megyeri úton, az Újpest az átigazolásokból való kizárása miatt nem tudta szerződtetni, a Honvédhoz kerülhet a belga Sint-Truidentől kölcsönbe. A jelenleg az U21-es válogatottal készülő futballista ma délután írhat alá a kispestiekhez.

Ugyanakkor a 24 éves szélső, Vernes Richárd Paksra tart.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Gróf Dávid (Csákvár), Hajdú Ádám (MTK), Davide Lanzafame (olasz, Novara – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Gergely (Wolfsburg II – Németország), Koszta Márk (Kisvárda), Tóth Barna (Vác FC), Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium)
Távozók: Dan-Marius Constantinescu (román, Kazincbarcika), Erdélyi László (Soproni VSE), Alekszandar Ignjatovics (szerb, szabadon igazolható), Jelena Richárd (Paks, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Paks, szabadon igazolhatóként), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Szilágyi Lóránd (Cigánd), Souleymane Youla (guineai, Indy Eleven – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Csábi Mihály (Kozármisleny), Kamarás György (Balmazújváros), Mátyás Zsolt (Vác FC), Varga Márkó (Kozármisleny)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vernes Richárd
(Paks)

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
21 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
23 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34
Ezek is érdekelhetik