Vasas: Lencse mellett Király is kiszemelt csatárposztra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 08:54
A Vasas labdarúgócsapatától távozik a nyáron érkező Sallói Dániel, ugyanakkor az angyalföldieknek két kiszemeltjük is van a támadósor megerősítésére.

A Nemzeti Sport úgy tudja, korábban az NB I-ben is futballozó támadót szerződtethet a Vasas a 21 esztendős Király Botond személyében, aki 32 mérkőzést játszott szülővárosának csapatában, a Lombard Pápában. Legutóbb az NB III-as Rákosmente KSK-ban futballozott, jelenleg próbajátékon szerepel Angyalföldön.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Lencse László is kiszemelt Angyalföldön. A 28 éves csatár azonban továbbra is az NB II-es Puskás Akadémiánál edz. A felcsútiak támadója iránt leginkább a Vasas érdeklődött, de úgy tudjuk, a felek egyelőre nem jutottak egyezségre. A futballista legutóbb az Újpestnél szerepelt kölcsönben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Manjrekar James
(kanadai, DVTK), Vaskó Tamás (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők: Sallói Dániel
(Sporting Kansas City, kölcsönben Swope Park Rangers – Egyesült Államok), Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok), Gál Mátyás (Siófok, ?), Murka Benedek (Siófok), Tamás László (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks), Király Botond (Rákosmente, próbajáték), Lencse László (Puskás Akadémia, legutóbb Újpest, kölcsönben)
Távozók:
Milos Adamovics (szerb, FK Radnik Szurdulica – Szerbia), Grúz Tamás (Budafok-Újbuda), Hermány Bence (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Christian Müller (német), Danijel Romic (horvát, érdeklődnek iránta: Hapoel Katamon Jerusalem – Izrael), Tamás László (Balmazújváros)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország), Sallói Dániel (Gyirmót), Vida Máté (Videoton)

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
7 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
13 órája

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43
Ezek is érdekelhetik