Vasas: az NB III-ból igazoltak 21 éves középpályást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 18:03
null
Király Botond (jobbra) hároméves szerződést kötött a Vasassal (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas a hivatalos honlapján jelentette be Király Botond szerződtetését. A harmadosztályú RKSK-tól érkező középpályás hároméves szerződést kötött az angyalföldi klubbal.

 

Király Botond 1994. október 26-án született Pápán. Az NB I-ben 2013 tavaszán debütált, és eddig összesen 32 alkalommal lépett pályára. Az előző szezonban 30 meccsen 23 gólt szerzett a harmadosztályú RKSK-ban.

A 21 esztendős középpályás a múlt héten próbajátékra érkezett a Vasashoz, amelynél meggyőző teljesítményt nyújtott, ezért a vezetőség a szerződtetése mellett döntött.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a vezetőség és az edzői stáb úgy döntött, alkalmas lehetek arra, hogy segítsem a csapatot. Szeretnék minél előbb bemutatkozni, és minél többet játszani, hasznos tagja lenni ennek a nagyszerű közösségnek. Sok társamat ismertem az utánpótlás-válogatottakból, amelyeket végigjártam. Szeretném, ha a csapat minél sikeresebb lenne a bajnokságban, és azt is, ha ebből én is kivehetném a részem” – mondta Király Botond a Vasas hivatalos honlapjának.

„Botondban egy technikás, a labdával igen jó barátságban lévő, pengés játékost ismertem meg. Vannak olyan képességek, amiket nem lehet megtanulni, azokkal születni kell. Botinál észrevehetők ilyen tulajdonságok. Remélem, hogy nálunk sikerül hasznos és eredményes játékossá válnia. A fiatal középpályást az elmúlt években többen ajánlgatták a figyelmembe, mint például Kenesei Krisztián, aki játékostársa volt Pápán” – hangsúlyozta Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Manjrekar James
(kanadai, DVTK), Vaskó Tamás (Békéscsaba), Király Botond (Rákosmente)
Kölcsönbe érkezők: Sallói Dániel
(Sporting Kansas City, kölcsönben Swope Park Rangers – Egyesült Államok), Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok), Gál Mátyás (Siófok), Murka Benedek (Siófok), Tamás László (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kleisz Márk
Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks), Lencse László (Puskás Akadémia, legutóbb Újpest, kölcsönben), Mahir Saglik (török-német, szabadon igazolható, legutóbb Paderborn – Németország)
Távozók:
Milos Adamovics (szerb, FK Radnik Szurdulica – Szerbia), Gál Mátyás, Grúz Tamás (Budafok-Újbuda), Hermány Bence (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Christian Müller (német), Danijel Romic (horvát, érdeklődnek iránta: Hapoel Katamon Jerusalem – Izrael), Tamás László (Balmazújváros)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország), Sallói Dániel (Gyirmót), Vida Máté (Videoton)

Legfrissebb hírek

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
8 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
14 órája
Ezek is érdekelhetik