Paks: Laczkó Zsolt aláírt, már edzett is a csapattal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 20:52
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport Online információja, a 22-szeres válogatott Laczkó Zsolt a Paks labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.

A Paksi FC kedd esti közleménye szerint Laczkó Zsolt két évre írt alá új csapatához, amellyel már edzett is.

Mint ismert, Laczkó Zsolt az előző idény végén távozott az élvonalból kieső Békéscsabától, s szabadon igazolható játékos lett. Korábban úgy volt, hogy az osztrák első osztályba feljutó St. Pöltenhez szerződik, ám nem tudott megegyezni a klubbal.

A 29 éves, védőként, szélsőként és középpályásként is bevethető labdarúgó a legutóbbi bajnokság utolsó előtti fordulójában piros lapot kapott, mert meglökte Pintér Csaba játékvezetőt, a Magyar Labdarúgó-szövetség pedig hat, soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre eltiltotta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Haraszti Zsolt
(Videoton), Jelena Richárd (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Koltai Tamás (Videoton – kölcsön után végleg), Kovács Gábor (DVTK, szabadon igazolhatóként), Laczkó Zsolt (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Szalai András (MTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Csernyánszki Norbert (visszavonul), Péter Antal (SZEOL SC), Rodenbücher István (SZTK – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kelemen Dávid (Békéscsaba), Vági András (ismét Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK, onnan Cegléd, ismét kölcsönbe)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint (érdeklődnek iránta: Vasas, Bolton – Anglia, Hearts – Skócia), Székely György (érdeklődnek iránta: Honvéd, Vasas)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik