MTK: végleg megvették a Heerenveentől a támadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.14. 10:51
Az MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy végleg megvásárolta Varga Szabolcsot, a holland Heerenveen játékosát.

Varga Szabolcs 2013 és 2014 között már volt az MTK játékosa, majd a holland élvonalbeli SC Heerenveenhez szerződött. A 21 éves támadó azonban nem jutott elég játéklehetőséghez új klubjában, így a kék-fehérek a 2015-ös szezon előtt kölcsönvették Vargát, aki a magyar csapatba való visszatérése óta 21 mérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólpasszt osztott ki.

Az MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy végleg megvásárolta a korosztályos válogatott játékost, akit sikerült is regisztrálni a hazai és az európai rendszerben, így akár már az esti, Qäbälä elleni Európa-liga-selejtezőn pályára léphet.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK

18.30: DVSC-TEVA–Torpedo Zsogyino (fehérorosz) (Tv: M4 Sport)
20.30: VIDEOTON–Csukaricski (szerb) (Tv: M4 Sport)
20.30: MTK–Qäbälä (azeri) (Tv: Duna World)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Varga Szabolcs
(SC Heerenveen), Borbély Bálint (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Korozmán Kevin (Soroksár?), Szatmári Lóránd (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Hinora Kristóf, Forgács Péter, Takács Ronald
Kiszemeltek: Csiki Norbert
(szabadon igazolható, legutóbb Sisaket FC – Thaiföld), Vadász Viktor (Békéscsaba), Veljko Vojnics (szerb, ?), Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia, kölcsön után végleg vagy ismét kölcsön)
Távozók: Cseke Benjámin (Újpest, kölcsön után végleg), Hajdú Ádám (Bp. Honvéd), Horváth Péter (Sopron), Nagy Tibor (Újpest, kölcsön után végleg), Marek Strestík (Mezőkövesd), Szalai András (érdeklődnek iránta: Paks)
Kölcsönbe távozók: Asztalos Dávid (Cegléd), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok), Tóth Ferenc (Vác)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik