Haladás: a klub megerősítette az MLSZ új légiósajánlását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 07:57
A Haladás még egy játékos szerződtetését tervezi a nyári átigazolási időszakban, Szellák Soma Dunaújvárosból érkezhet a hazai meccseit Sopronban játszó szombathelyiekhez.

Mészöly Géza csapata három idegenlégióst szerződtetett, a holland Sjoerd Ars és Sjoerd Overgoor, valamint a spanyol Ezequiel Calvente csatlakozott a csapathoz.

A haladas.hu beszámolója megerősíti az MLSZ által korábban megfogalmazott, hivatalosan viszont be nem jelentett ajánlást, miszerint a nemzetközi kupaszereplő csapatok (Ferencváros, Debrecen, Videoton, MTK) bajnoki mérkőzésein mindkét csapat három helyett öt légióst tarthat legfeljebb a pályán (nem kötelezően, de ha ennél többen lépnek pályára, az MLSZ jelentős jutalmazási összeget megvon a „vétkes” klubtól).

„Csakúgy, mint a magyar válogatott az Európa-bajnokság előtt, mi is igyekeztünk komoly játékerőt képviselő gárdák ellen játszani. Így legalább még időben kijöttek a hibák – fogalmazott a klub honlapján az ausztriai edzőtáborozás fontosságát kiemelő Mészöly Géza. – Hátrányt jelentett, hogy Overgoor, Ars és Calvente is későn és sérülten érkezett, kis lemaradásban voltak, de már kezdik utolérni magukat. Úgy érzem, tavalyhoz képest erősödtünk, akik elmentek, nem játszottak sokat, az újak viszont reményeink szerint valódi erősítést jelentenek.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Sjoerd Ars (holland, NAC Breda – Hollandia), Lévai Gergő (Eberau – Ausztria), Sjoerd Overgoor (holland, SC Cambuur – Hollandia), Polgár Kristóf (Liverpool – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Grabant Bence (Sopron, ?), Grabant Péter (Sopron, ?), Hegedűs János (Budaörs), Jancsó András (Sopron, ?), Rácz Barnabás (Sopron, ?), Tóth Martin (Sopron, ?), Török Milán (Sárvár, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Rácz Barnabás, Szőke Dániel, Tóth Máté
Kiszemelt:
Szellák Soma (Dunaújváros)
Távozók: Ante Batarelo (lejárt a szerződése), Ugrai Roland (DVTK), Thomas Wils (Lierse – Belgium)
Kölcsönbe távozók: Devecseri Szilárd (ismét Mezőkövesd), Gyürki Gergő (Sopron), Nagy Patrik (Sopron), Tihanyi Olivér (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Dudás Ádám, Medgyes Zoltán (Sopron), Szasa Popin (szerb, Sopron), Gyurján Bence, Leandro Martínez

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik