Gyirmót: U19-es Eb-bronzérmes középpályást tesztelnek

Vágólapra másolva!
2016.07.05. 08:48
Próbajátékon szerepel az NB I-ben újonc Gyirmót FC Győrnél a 2008-ban U19-es Eb-bronzérmes középpályás, Nagy Olivér.

Nagy Olivér legutóbb az NB II-es Szigetszentmiklósban játszott, tizenöt bajnokin két gólig jutott. A korábban többek között Újpesten, Pécsen, Pakson és a Haladásban is futballozó, 27 éves középpályás eddigi pályafutása során 93 NB I-es összecsapáson nyolc gólt szerzett. Amennyiben megfelel a gyirmóti próbajátékon, újra az élvonalban bizonyíthat.

A mások mellett Németh Krisztián nevével is fémjelzett generáció egyik nagy tehetségének tartották, 2008-ban tagja volt a csehországi U19-es Eb-n bronzérmet szerző magyar csapatnak (Spanyolország ellen győztes gólt is szerzett), a 2009-es U20-as vb-n azonban sérülés miatt nem vehetett részt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bohner Roland
(Mosonmagyaróvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Grumics Miroszlav (DVTK, szabadon igazolhatóként), Nagy Olivér (SZTK)
Távozók: Bohner Roland (Mosonmagyaróvár, kölcsön után végleg), Varga Róbert (szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Se a Gyirmót, se a Szentlőrinc nem lehet elégedett a döntetlennel

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 14:51

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Gyirmótról csak egy pontot vitt haza a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:49

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik