FTC: nem szerződik Norvégiába a női csapat gólvágója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 12:24
A Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő Ferencváros női labdarúgócsapata a klub hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Ebere Orji kitölti 2017-ig szóló szerződését a Fradinál.

A 23 esztendős játékos a legutóbbi két szezonban 32 tétmérkőzésen 45 gólt szerzett az FTC-ben, távozása érzékenyen érintette volna a zöld-fehéreket. A nigériai csatár a közelmúltban próbajátékon szerepelt Norvégiában, de a Ferencvároshoz visszatérve személyesen erősítette meg, hogy kitölti 2017-ig szóló szerződését.

„Azért döntöttem a maradás mellett, mert nagyon szeretem a csapatot és az edzőt. Az ügynökömmel egyeztetve arra jutottunk, hogy az a legjobb, ha itt maradok” – mondta boldogan Orji a fradi.hu-nak.

A Ferencváros augusztus 23. és 28. között Hollandiában szerepel a Bajnokok Ligája selejtezőjében, melyben a házigazda Twente, a török Konak Belediyespor és a máltai Hibernians lesz az ellenfele. A csoport első helyezettje jut fel a BL főtáblájára.

Orji a tavalyi selejtezők során három mérkőzésen kilenc gólig jutott, a luxemburgi Jeunesse Junglinster kapuját hétszer vette be.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
17 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik