FTC: „A problémákkal meg kellett küzdeni, nem siránkoztunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 14:38
Prukner László, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros korábbi vezetőedzője a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában elárulta, amikor a zöld-fehéreknél dolgozott, volt, hogy hónapokig nem kaptak fizetést a klubtól. De a problémákkal meg kellett küzdeniük.

Prukner László szavait az Üllői 129 szurkolói portál idézi.Prukner László szavait az Üllői 129 szurkolói portál idézi.

„Az ember sokszor kötött kompromisszumot. Amikor a Fradinál voltam, akkor is ez gyakran előfordult, most már el lehet mondani, hogy úgy lett meg az a harmadik hely, hogy négy hónapig nem volt a Fradiban fizetés, de a zöld-fehérek ugye korábban még rosszabb helyzetben voltak, amikor a csapatot visszaminősítették az NB II-be – árulta el Prukner, aki 2010 és 2011 között trenírozta a Ferencvárost. – Ezekkel a problémákkal is meg kellett küzdeni, és nem siránkoztunk, nem vittük ki a médiába, nem vittük ki a köztudatba, hanem igyekeztünk a magunk dolgait megoldani."

Az 55 éves tréner jelenleg az NB III-ban szereplő Budafoki MTE-Újbuda labdarúgócsapatánál tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
20 perce

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
17 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:33

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50
Ezek is érdekelhetik