DVTK: megvan az új mez, fontos változások, új „támogató” – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 11:46
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőrnél pénteken bemutatták a csapat új, 2016–2017-es szezonra készült mezeit.

Mint azt a DVTK a hivatalos honlapján írja, a gárda mezszállítója továbbra is a Nike sportszergyártó cég lesz.

A csapat hazai meze ezúttal is a már megszokott piros-fehér csíkos, ám egy fontos változást eszközöltek az idei szettben: a vállrésztől a köldök irányába a fehér csíkok színátmenetet képeznek, így a vállrész szinte teljesen piros lett.

Szintén lényeges, hogy a Diósgyőr a 2016–2017-es szezonban biztosan nem lép pályára feketében. A két idegenbeli mez egyike egy új, teljesen piros színű dressz, valamint az előző kiírásból már ismert fehér szett lesz.

Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója elárulta, a trikókra felkerült egy új „támogató” is.

„A mai napon nemcsak az új mezeket mutatjuk be, hanem felkerült egy új támogató is. Ez az új támogató tulajdonképpen a legrégebbi, mégpedig maga a szurkoló, aki nem volt eddig jelen talán egyik magyar csapat mezén sem. Fontosnak tartjuk, hogy így jelképesen a szurkolók a játékosokkal együtt kint lehetnek a pályán. Ez egy kölcsönös motivációt jelenthet, hiszen a szurkolók is érzik, hogy a játékosok velük vannak, és a játékosoknak is nagyon fontos a drukkerek támogatása. Bízom abban, hogy rajongóink szeretettel fogadják majd az új mezeket.”

Így néznek ki a DVTK új mezei (Forrás: dvtk.eu)

Bemutatták a DVTK 2016–2017-es mezeit (Fotó: dvtk.eu)
Bemutatták a DVTK 2016–2017-es mezeit (Fotó: dvtk.eu)
Bemutatták a DVTK 2016–2017-es mezeit (Fotó: dvtk.eu)
Bemutatták a DVTK 2016–2017-es mezeit (Fotó: dvtk.eu)
Bemutatták a DVTK 2016–2017-es mezeit (Fotó: dvtk.eu)
Bemutatták a DVTK 2016–2017-es mezeit (Fotó: dvtk.eu)

 

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
53 perce

Az Újpest döntetlent ért el az ukrán bajnokság ötödik helyezettje ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
7 órája

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:17

Várkonyi Bence: Úgy néz ki, valamit jól csinálunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:54

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:34

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 20:43

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 19:04
Ezek is érdekelhetik