DVSC: vasárnap valószínűleg ideiglenes edző irányít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 10:17
Róka Géza, a DVSC-Teva labdarúgócsapatának cégvezetője kedd délelőtt arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy a soron következő, Gyirmót FC Győr elleni bajnokin minden bizonnyal ideiglenesen kinevezett edző irányít még a kispadon.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki lesz Kondás Elemér utódja a Debrecennél?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Hétfő este összeült a klub vezetősége és elfogadta Kondás Elemér vezetőedző lemondását. Az idő rövidsége miatt érdemi lépéseket az este folyamán még nem tettünk az utódlás érdekében, de folyamatban lévő ügyről beszélünk, amin most dolgozunk – nyilatkozta Róka Géza. – Mivel nagyon fontos, lényeges kérdésben kell döntenünk, szeretnénk mielőbb megoldást találni a kialakult helyzetre, viszont nem akarunk kapkodni, még inkább nem szeretnénk kommentálni a sajtóban felvetődött lehetséges utódokat. Mint ahogyan azt sem, hogy éppen melyik fázisban jár az ügy. Valószínűnek tartom azonban, hogy a hétvégén még ideiglenesen megbízott edző irányít a kispadunkon. Amikor olyan állapotba érünk, akkor természetesen azonnal tájékoztatjuk a sajtót és a nyilvánosságot.”

Amint arról korábban már beszámoltunk: a Nemzeti Sport Online értesülései szerint Feczkó Tamás is az edzőjelöltek között van.

Az ideiglenes megoldás minden bizonnyal házon belülről érkezik. Így Herczeg András és Sándor Tamás lehet a megoldás. Előbbi korábban irányította már az első csapatot, jelenleg a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetője, utóbbi másodedzőként segítette a távozó Kondás Elemér munkáját.

Hiába a kérdőjel a kispadon, az oddsokat tekintve a Debrecen még mindig közel háromszor esélyesebb a győzelemre, mint az újonc gyirmótiak.

NB I 2016–2017, 3. FORDULÓ
JÚLIUS 30., SZOMBAT HELYSZÍN
18.00: Haladás–Honvéd Sopron, Soproni Városi Stadion
18.00: Újpest–Paks (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky-stadion
20.30: Ferencváros–DVTK (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
JÚLIUS 31., VASÁRNAP
18.00: DVSC-Teva–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion
18.00: MTK–Mezőkövesd Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
18.00: Videoton–Vasas
Felcsút, Pancho Aréna

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 17:35
Ezek is érdekelhetik