DVSC: Egyelőre csak vasárnapig gondolkodom előre – Herczeg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.28. 10:33
Herczeg András, az NB I-es DVSC-Teva labdarúgócsapatának ideiglenesen kinevezett vezetőedzője a Nemzeti Sportnak elmondta, nem tudja, mit válaszolna, amennyiben a klub vezetősége végleges trénernek kérné fel.

„Miután Kondás Elemér lemondott, hétfő este összeült az igazgatóság, és az ülésen az akadémia képviseletében én is részt vettem – elevenítette fel minapi kinevezését Herczeg András. – A klub vezérkara nem akar elhamarkodott döntést hozni, szeretné a lehető legjobb megoldást megtalálni a kispadra, de addig is fel kell készíteni a csapatot, amíg az egyeztetések nem zárulnak sikerrel. Megkérdezték, a Gyirmót elleni mérkőzésig vállalom-e a feladatot, mire azt feleltem: nem állt szándékomban leülni a kispadra, de a kialakult helyzetben kötelességem, hogy segítsek a klubnak.”Kondás Elemér lemondott, hétfő este összeült az igazgatóság, és az ülésen az akadémia képviseletében én is részt vettem – elevenítette fel minapi kinevezését Herczeg András. – A klub vezérkara nem akar elhamarkodott döntést hozni, szeretné a lehető legjobb megoldást megtalálni a kispadra, de addig is fel kell készíteni a csapatot, amíg az egyeztetések nem zárulnak sikerrel. Megkérdezték, a Gyirmót elleni mérkőzésig vállalom-e a feladatot, mire azt feleltem: nem állt szándékomban leülni a kispadra, de a kialakult helyzetben kötelességem, hogy segítsek a klubnak.”

„Kedden szabadnapjuk volt a labdarúgóknak, szerdán Róka Géza cégvezető, Szilágyi Sándor klubmenedzser, valamint a kollégáim társaságában találkoztam a kerettagokkal. Bemutatkoztam, hiszen bár több futballistával dolgoztam, nem mindenkit ismertem személyesen, aztán bemutattam a kollégáimat, majd elmondtam: noha vannak nehézségeink, próbáljunk úgy felkészülni, hogy vasárnap legyőzzük a Gyirmótot.”

„Néhány nap alatt nem lehet csodát tenni, de az öltözőben elmondtam, milyen elvárásaim vannak, majd megtartottuk az edzést – folytatta Herczeg András. – Az akadémián időnként tartottam foglalkozást a gyerekeknek, felnőtteknek viszont nagyjából öt és fél éve nem – nagyon jólesett. Nem most volt, amikor legutóbb a Debrecen kispadján ültem, pontosan kétezertíz december tizenhatodikán, amikor kettő nullára legyőztük a Sampdoriát az Európa-liga csoportkörében, bajnokin pedig három héttel korábban, amikor a hajrában veszítettünk pontokat a Pápa ellen idegenben. Tiszteljük a vasárnapi ellenfelet, de hazai környezetben nyernünk kell a Gyirmót ellen. Az igazi az volna, ha ez jó játékkal párosul, ám a legfontosabb nyilván a három pont megszerzése.”

És hogy mi a véleménye a szakembernek arról, hogy miatta esetleg több szurkoló lesz majd a Nagyerdei Stadionban? S hogy jó játékkal elért győzelem esetén megfordulna-e a fejében a folytatás?

„Nem hinném, hogy miattam sokkal többen kijönnek a meccsre, az viszont boldoggá tenne, ha olyan eredményt érnénk el, és olyan teljesítményt nyújtanánk, aminek köszönhetően többen lennének kíváncsiak a csapat következő bajnokijára. Hogy mi lesz, ha nyerünk, ráadásul jó játékkal? Bárcsak ott tartanánk már! Egyelőre csak vasárnapig gondolkodom előre.”

NB I
3. FORDULÓ

18.00: DVSC-Teva–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
23 órája

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Szabó István a Nyíregyháza 5–1-es vereségéről: Megértem a szurkolók csalódottságát

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 17:37
Ezek is érdekelhetik