DVSC: „Csütörtökön lesz egy utolsó esélyünk a javításra”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 19:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC játékosa, Aleksandar Jovanovic a klub hivatalos honlapján értékelte a csapata legutóbbi két mérkőzését, az El-ben elszenvedett 2–1-es vereséget a fehérorosz Torpedo Zsogyino ellen, valamint a Paks elleni, 1–1-es döntetlenre végződő a bajnoki nyitányát.

„Nagyon nehéz bármit is mondanom, hiszen az elmúlt két találkozón rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, mégis kikaptunk az Európa-ligában a Torpedo Zsodinótól, illetve ikszeltünk a bajnokságban a Pakssal – mondta Aleksandar Jovanovic a dvsc.hu-nak. – Mind a két meccsen voltak olyan időszakok, amikor be tudtuk szorítani ellenfelünket, mégis csak egy gólt szereztünk.” Aleksandar Jovanovic a dvsc.hu-nak. – Mind a két meccsen voltak olyan időszakok, amikor be tudtuk szorítani ellenfelünket, mégis csak egy gólt szereztünk.”

„A fehéroroszok ellen megmutattuk, hogy igenis tudunk jó teljesítményt nyújtani. Ők háromszor jöttek el a kapunkig, ebből lőttek két gólt, nekünk legalább öt ziccerünk volt, de minden kimaradt. Nagyon sajnálom, de csütörtökön lesz egy utolsó esélyünk a javításra. Fontos lesz, hogy mindenki a legjobbját nyújtsa. Meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk a jobb csapat, csak így juthatunk tovább. Minden labdáért harcolnunk kell, lényeges, hogy a támadásoknál és a védekezésnél is együtt mozogjunk. Bízunk benne, hogy legközelebb már a szerencse is mellénk áll, és a győzelemmel együtt a gólok is jönnek, mert hatalmas önbizalmat adna mindannyiunk számára.”

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56
Ezek is érdekelhetik