Diósgyőr: Fontos, hogy itt van türelem – Horváth Ferenc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 08:35
Horváth Ferenc az előző csapata, a Videoton ellen mutatkozik be tétmérkőzésen a Diósgyőr kispadján. A szakember elmondta, korábbi klubjával ellentétben a piros-fehéreknél türelmet kap.

„Azért is jöttem Diósgyőrbe, mert találkozott az elképzelésünk. Itt a korábbiakkal ellentétben olyanklubhoz kerültem, amelynél nem azonnali elvárás a jó eredmény, hanem van türelem. Idő kell a sikerhez, két-három éven belül fel lehet építeni egy olyan csapatot, amely beszállhat a magyar bajnoki címért folyó versengésbe is – mondta Horváth Ferenc a klub honlapjának adott interjújában. – Ez nem azt jelenti, hogy fel fogjuk adni a meccseket, az apró sikerek már az elejétől kellenek. Csak olyan játékos fog pályára lépni, aki minden mérkőzést meg akar nyerni. Az akarattal nem lehet probléma.”Horváth Ferenc a klub honlapjának adott interjújában. – Ez nem azt jelenti, hogy fel fogjuk adni a meccseket, az apró sikerek már az elejétől kellenek. Csak olyan játékos fog pályára lépni, aki minden mérkőzést meg akar nyerni. Az akarattal nem lehet probléma.”

Horváth Ferenc az új légiósokról is beszélt.

„Murtaz Dausvili az én kérésemre érkezett, olyan védekező középpályás, amilyen nem volt a keretünkben. Nem mondom, hogy a fülén megállítja a labdát, de olyan akarattal küzd, annyira elszánt, hogy tökéletes példakép lehet a fiatalok számára. Többféle szerkezetben játszhatunk, jól alkalmazkodik – mondta Horváth. – Dejan Karan Kecskeméten nagyon meggyőzően játszott, ugyanezt várom el tőle itt is.”

A Diósgyőr Horváth Ferenc előző klubja, a Videoton ellen kezdi a bajnokságot, a vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport közvetíti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Murtaz Dausvili (grúz, Karpati Lviv – Ukrajna), Dejan Karan (szerb, szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Tirana – Albánia), Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Haladás), Diego Vela (spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szabó I Balázs, Oláh Bálint, Mahalek Marcell
Kiszemeltek: Makrai Gábor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Távozók: Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Egerszegi Tamás (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Gyirmót), Manjrekar James (kanadai, Vasas), Koman Vladimir (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: FK Orenburg – Oroszország), Kovács Gábor (Paks, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Georges Henri Griffiths (elefántcsontparti)

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39
Ezek is érdekelhetik