Videoton: távozik az exfradista, visszatér korábbi klubjához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.07. 13:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks kivásárolta a Videotonnál érvényben lévő szerződéséből Haraszti Zsoltot.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Haraszti a Videoton engedélyével nem csatlakozott a csapat felkészüléséhez, kedden pedig a klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Paks kivásárolta szerződéséből a támadót.Haraszti a Videoton engedélyével nem csatlakozott a csapat felkészüléséhez, kedden pedig a klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Paks kivásárolta szerződéséből a támadót.

Haraszti Pakson kezdte a pályafutását, majd siófoki kölcsönjáték után visszatért nevelőegyesületéhez, 2012-ben azonban a Videotonhoz került, ám Székesfehérváron nem tudott állandó lehetőséghez jutni, így előbb kölcsönbe a Puskás Akadémiához igazolt, majd 2014 nyarán újra Pakson kötött ki.

Egy szezont követően a Ferencváros szerződtette, ám csupán fél év után újra megszerezte a Videoton, amelytől most fél év után ismét távozik, és újra Pakson folytatja pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Haraszti Zsolt
(Videoton), Kemenes Szabolcs (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Jelena Richárd (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Koltai Tamás (Videoton – kölcsön után végleg), Kovács Gábor (DVTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Haraszti Zsolt
(Videoton)
Távozók: Rodenbücher István (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint (érdeklődnek iránta: Vasas, Bolton – Anglia, Hearts – Skócia), Székely György (érdeklődnek iránta: Honvéd, Vasas), Kelemen Dávid (kölcsönadnák), Kővári Róbert (kölcsönadnák)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők: Bódi Ádám
(DVSC), Barczi Dávid (DVTK), Haraszti Zsolt (Paks)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Filip Pajovics (szerb, Puskás AFC, ?), Gábor Péter (Siófok, ?), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Lorentz Márton (Dunaújváros), Tomás Tujvel (szlovák, DAC 1904 – Szlovákia, ?), Zsótér Donát (Puskás AFC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu – Törökország), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália), Varga József (DVSC), Theodorosz Kolokudiasz (Ciprus)
Távozók: Rudolf Gergely (?), Koltai Tamás (Paks – kölcsön után végleg?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás AFC), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Filip Pajovics (szerb, Puskás AFC), Tischler Patrik (Puskás AFC, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Haraszti Zsolt (Paks), Dinko Trebotic (horvát)

Legfrissebb hírek

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
17 órája

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:53

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 12:10

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53
Ezek is érdekelhetik