Vasas: a háromszoros bajnok kapus a héten aláírhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 10:23
Korábban beszámoltunk róla, hogy Vukasin Polekszics a labdarúgó NB I-ből kieső Békéscsabától a Vasashoz igazolhat, az aláírásra a héten sor kerülhet.

A 37-szeres válogatott montenegrói klubváltására a héten kerülhet pecsét, a Nemzeti Sport információja szerint szóban már megegyezett a Vasas vezetőivel, így az angyalföldiek hamarosan hivatalosan is bejelentik az érkezését.

Polekszics vélhetően kölcsönbe kerül a piros-kékekhez, ezzel négyre emelkedik a kapusok száma a csapatnál. Legalábbis ideiglenesen, hiszen a háromszoros magyar bajnok kapus érkezésével a Nagy Gergely, Póser Dániel, Hermány Bence hármasból egy játékos szinte biztosan távozik. Bár Hermány hatalmas szerepet játszott a Vasas bennmaradásában, a vezetők nem újították meg június 30-án lejáró szerződését – Polekszics érkezése után erre még kevesebb az esély.

A 33 éves montenegrói kapus a légiósszabály módosítása miatt (hiába lett magyar állampolgár, továbbra is légiósnak számít), az előzetes tervekkel ellentétben mégsem marad az NB II-be kiesett csabaiaknál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Manjrekar James
(kanadai, DVTK), Vaskó Tamás (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok, ?), Gál Mátyás (Siófok, ?), Murka Benedek (Siófok, ?), Tamás László (Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks), Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba), Rudolf Gergely (szabadon igazolható, legutóbb Videoton FC), Sallói Dániel (Sporting Kansas City, kölcsönben Swope Park Rangers – Egyesült Államok), Székely György (Paks)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Hermány Bence
(lejár a szerződése), Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
18 órája

Nehezen, de győzött Békéscsabán a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
21 órája

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Nem jutottak dűlőre egymással a csodacserék Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 15:51

Nőtt a Kisvárda előnye, 0–2-ről mentett pontot a Barcika, már nem áll kieső helyen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 20:59

Nem bírt a Békéscsaba hazai pályán a Gyirmóttal

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 17:51

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32
Ezek is érdekelhetik