NB I: a Werder Brementől érkezik védő a Fradihoz – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.23. 17:35
null
Hüsing a Fradiban folytatja (Fotó: Werder Bremen)
A Bundesligában szereplő Werder Bremen hivatalos honlapján jelentette be, hogy 23 éves védője, Oliver Hüsing a Ferencvárosban folytatja pályafutását. Később a magyar csapat is elismerte a transzfert, ráadásul a szintén 23 éves támadó, Marco Djuricin érkezése is biztossá vált. 

A felek abban állapodtak meg, hogy az átigazolási összeget nem hozzák nyilvánosságra, korábban a sajtóban 300 ezer euróról lehetett olvasni.

A 193 cm magas Hüsing belső védő, ebben a szezonban főleg a brémaiak második csapatánál játszott, a harmadosztályban 29 meccsen egy gólt és két gólpasszt jegyzett.

Az első keretbe négy alkalommal került be, a Wolfsburg elleni 3–2-es győzelem alkalmával – amelyet Kleinheisler László végigpadozott – csereként hat perc jutott neki a Bundesligában.

A Nemzeti Sport Online információjának megfelelően Hüsing mellett Marco Djuricinnel is megegyezett a Fradi, egyszerre jelentették be a szerződtetésüket. A kétszeres osztrák válogatott, szintén 23 éves Djuricin támadó, a Red Bull Salzburg játékosa, legutóbb az angol Brentfordban játszott kölcsönben.

A zöld-fehérek arról nem közöltek információt, mennyi időre kötelezte el magát a két játékos.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia), Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Soroksár), Csilus Tamás (Kisvárda, ?), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Drilon Cenaj (bosnyák-albán, legutóbb Chievo – Olaszország), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Huszti Szabolcs (Eintracht Frankfurt – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: Hodgyai László (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Silye Erik (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, lejár a szerződése, visszavonul), Roland Lamah (belga, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína), Nagy Ádám (érdeklődnek iránta: Chelsea, Liverpool – Anglia; Freiburg – Németország; Bologna – Olaszország; Benfica, Braga – Portugália, Trabzonspor – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
3 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
4 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
5 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
8 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
10 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik