MLSZ: fordulat a „40–3-as ügyben” – mégis az ETO a bajnok

Vágólapra másolva!
2016.06.21. 12:31
Az Aramis U17-es futsalcsapata 40–3-as győzelmével hiába dolgozta le 32 gólos hátrányát egy mérkőzés alatt, mégis a Rába ETO lett a bajnok.

Mint beszámoltunk róla, a budaörsi együttesnek 32 találattal rosszabb volt a gólkülönbsége a Rába ETO-énál, mégis örülhetett a záró fordulót követően, mert 40–3-ra legyőzte a Veszprémet. 40–3-ra legyőzte a Veszprémet.

A bajnok azonban mégsem az Aramis lett, hanem a Győr, a versenykiírás szerint ugyanis nemcsak a felsőházban szerzett pontokat kell figyelembe venni, hanem a bajnokság őszi és tavaszi eredményeit kell összesíteni, és ez alapján határozzák meg a helyezéseket.

Azaz a végeredmény az alapján alakul ki, hogy a területi beosztás alapján lejátszott alapszakaszban (amely során az ETO és az Aramis nem találkozott egymással) és a felsőházi rájátszásban gyűjtött pontok összege melyik együttesnél több. Így a győriek (akik hárommal több ponttal vágtak neki a rájátszásnak) örülhettek.

A Nemzeti Sport Online megkereste a versenybizottságot, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy bár az előző bajnokságban nem ezen elv alapján hozták meg a határozatot a végeredményről, a fellebbezési határidő már lejárt, így a 2014–2015-ös szezon végeredményét már nem változtatják meg.

Az MLSZ a döntéséről az alábbi közleményt küldte ki a kluboknak:

 

 

Legfrissebb hírek

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14

Kis pálya, nagy büszkeség – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.25. 23:07

Kiderült, a román drukkerek miért estek neki a csendőröknek és egymásnak a Magyarország elleni Eb-pótselejtezőn – fotó

Magyar válogatott
2025.09.24. 20:35

Karnyújtásnyira a magyar válogatott az Eb-től

Magyar válogatott
2025.09.23. 18:24

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00

Futsal: Hadnagy István szerint taktikailag és fizikailag is jó a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.09.15. 12:18

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00
Ezek is érdekelhetik