Gyirmót: Bene Ferenc távozik; Horváth Ferenc az utód?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.07. 12:01
null
Bene Ferenc aranyéremmel búcsúzik a Gyirmóttól (Fotó: Földi D. Attila)
Bene Ferenc távozik a labdarúgó NB I-be feljutó Gyirmót FC vezetőedzői posztjáról.

 

„Szeretném leszögezni, hogy a Gyirmót FC Kft. Bene Ferenc vezetőedző munkájával maradéktalanul elégedett volt – olvasható Margitai Zoltán cégvezető nyilatkozata a klub honlapján. – A csapattal a célkitűzést elérte a vezetőedző, és sikerült feljutnia az NB I-be. Klubunk a mai napon befejezte a tárgyalásokat Bene Ferenc vezetőedzővel, a felek közös megegyezéssel felbontották a vezetőedző szerződését.”

Bene Ferenc tavaly nyáron vette át a Gyirmót irányítását, a győri csapat nyolcpontos előnnyel nyerte meg vele az NB II 2015–2016-os kiírását.

„Köszönöm a Gyirmót FC tulajdonosainak és vezetőinek az együtt eltöltött időszakot, köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekünk, köszönöm a szakmai stábomnak és nem utolsósorban játékosaimnak, hogy sikerült együtt azt a történelmi sikert elérnünk. Nagyon sok sikert kívánok a Gyirmót FC-nek” – mondta Bene Ferenc, akit információink szerint Horváth Ferenc válthat a kispadon.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Az Ajkának a kihagyott tizenegyes is belefért, a Gyirmót esett ki a másodosztályból

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:50

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB I, NB II: bajnoki cím, kiesés, feljutás – nyolc év után dönt újra az utolsó forduló

Labdarúgó NB I
2025.05.19. 15:21

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

Ugrai két perc alatt duplázott, a Gyirmót mégis kieső helyre csúszott vissza

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:52

Vasárnap délután lezárul a Goodison Park 133 éves története

Angol labdarúgás
2025.05.15. 11:54

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:56
Ezek is érdekelhetik