FTC: Doll nem tervez Nagy Ádámmal, volt klubja is érdeklődött

Vágólapra másolva!
2016.06.22. 23:20
null
A Fradi a télen nem engedte el Nagy Ádámot, sokat profitálhatnak belőle a zöldek (Fotó: NS-archív)
Thomas Doll, az NB I-ben címvédő ferencvárosi labdarúgócsapat vezetőedzője a ZDF-nek elárulta: ő már nem tervez Nagy Ádámmal a következő idényre. A középpályás után több neves klub, köztük a német tréner volt csapata is intenzíven érdeklődik.

„Őszintén szólva a következő idényre már nem tervezek vele, már a HSV is érdeklődött Ádám után” – mondta Doll, aki játékosként két időszakban állt a hamburgiak alkalmazásában, és edzői karrierjét is náluk kezdte meg.

A 21 éves középpályásnak még két évig érvényes szerződése van a Ferencvárossal, értékét az Eb előtt 1.5 millió euróra becsülték. Az Eb két csoportmeccsén nyújtott megbízható teljesítményét követően azonban megnőtt utána az érdeklődés.

Amint arról már beszámoltunk: Nagy Ádám neve felbukkant a Freiburgnál, a Bolognánál, a Trabzonspornál, a Bragánál, míg a Benficával kapcsolatban már egészen konkrét információkról írt a portugál sajtó. Ezek szerint a Benfica edzője, Rui Vitória áldását adta Nagy szerződtetésére, Luís Filipe Vieira elnök pedig szeretné minél előbb lezárni az ügyet, és – maximum kétmillió euróért – megvásárolná a válogatott játékost a Fraditól.

Legfrissebb hírek

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
30 perce

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
13 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
15 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
18 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
22 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 09:18
Ezek is érdekelhetik