FTC: Nem a legkönnyebb így csapatot építeni – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.29. 22:41
A Bajnokok Ligája-selejtezőjére készülő Ferencváros 0–0-s döntetlent játszott a szerb Vozsdovaccal. A találkozó után a Fradi vezetőedzője, Thomas Doll értékelt.

„A szerbek mindig keményen és szervezetten játszanak, így volt ez most is – mondta Doll a fradi.hu-nak. – Sok párharcos, jó meccset játszottunk egy remek ellenféllel szemben. Nagyon örülök, hogy a védelmünk szervezetten, jól dolgozott.” Doll a fradi.hu-nak. – Sok párharcos, jó meccset játszottunk egy remek ellenféllel szemben. Nagyon örülök, hogy a védelmünk szervezetten, jól dolgozott.”

A felkészülési mérkőzésen az Európa-bajnokságot megjárt játékosok mellett több alapember is hiányzott az FTC-ből, ami nem könnyíti meg Thomas Doll munkáját, de igyekszik a helyzetből kihozni a maximumot.

„Nem a legkönnyebb úgy csapatot építeni, hogy sok játékossal csak az első fontos mérkőzés előtt egy héttel találkozunk – folytatta a tréner. – Vannak azonban új futballistáink, és őket így is be tudjuk építeni az együttesbe, könnyen beilleszkedhetnek. Hamarosan pedig megérkeznek a válogatottjaink, akik hatalmas büszkeséggel és önbizalommal térnek vissza.”

A találkozón pályára lépett a csapat egyik új igazolása Oliver Hüsing, akivel a körülményekhez képest elégedett volt a német szakember.

„Mindenki láthatta, hogy nagy hasznunkra lehet a magas labdáknál. Michallal [Nalepa] nagyon jól szervezetten játszottak együtt. Ha még fittebb lesz, fejben pedig frissebb, akkor ennél is jobb lesz. De elsőre ez remek volt.”

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencváros–Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Gond nélkül nyert a Ferencváros Ljubljanában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2 órája

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
6 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
7 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
9 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
20 órája

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
23 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:56
Ezek is érdekelhetik