DVTK: távozott a szerb; megvan a megegyezés a Haladással?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.25. 12:19
Grumics Miroszlav, az NB I-ben szereplő Diósgyőr magyar állampolgársággal is rendelkező szerb középpályása végleg elköszönt a piros-fehérektől.

A 31 éves Grumics Miroszlav távozása nem újdonság, hiszen a DVTK vezetősége már korábban jelezte, hogy nem kívánja meghosszabbítani a középpályás június végén lejáró szerződését, így szabadon igazolható lesz.Grumics Miroszlav távozása nem újdonság, hiszen a DVTK vezetősége már korábban jelezte, hogy nem kívánja meghosszabbítani a középpályás június végén lejáró szerződését, így szabadon igazolható lesz.

Mint azt a Borsod Online írja, a szerb játékost magyar, illetve külföldi csapatok is szívesen látnák.

Grumics 2011 óta él Magyarországon, a DVTK előtt Kaposváron és Pécsen játszott. Az NB I-ben eddig 125 mérkőzésen lépett pályára és 26 gólt szerzett.

Grumicshoz hasonlóan Egerszegi Tamásnak is lejár június végén a szerződése, ám Benczés Miklós sportigazgató elárulta, a középpályás valószínűleg marad az együttesnél.

„Egerszegi, úgy néz ki, marad nálunk. Az ügynöke jelenleg külföldön tartózkodik, de remélhetőleg a jövő héten le tudjuk zárni ezt a témát. Sok játékossal tárgyalunk. Még az elején vagyunk az átigazolásnak, tudjuk, hogy a csapat további erősítésre szorul, s ennek érdekében mindent elkövetünk.”

A boon.hu megjegyzi azt is, hogy a DVTK megegyezett a Haladással a 23 éves Ugrai Rolandról, aki ennek értelmében Diósgyőrben folytatja a pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolhatóként), Diego Vela (spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szabó II Balázs
Kiszemeltek: Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu – Törökország), Makrai Gábor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár), Ugrai Roland (Haladás)
Távozók: Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Gyirmót), Manjrekar James (kanadai, Vasas), Koman Vladimir (szabadon igazolható), Kovács Gábor (Paks, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Egerszegi Tamás (lejár a szerződése), Elek Ákos, Georges Henri Griffiths (elefántcsontparti)

 

 

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
51 perce

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:06
Ezek is érdekelhetik