Újpest: az egyik belga kidőlt, a másikat eladhatják, Tischler kiszemelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.24. 06:56
Térdműtéten esett át Kylian Hazard, az Újpest belga támadója, akinek felépülése a belga DeMorgen szerint fél évig elhúzódhat, azaz előfordulhat, hogy 2016-ben már nem lép pályára.

Hazard-t az MK-döntő első félidejében kellett lecserélni sérülés miatt.

Az Újpest másik belga légiósa, Jonathan Heris a nyáron távozhat, a Nemzeti Sport szerint a belga Sint-Truiden érdeklődik iránta.

A lilák ugyanakkor szívesen látnák a Puskás Akadémia csatárát, a legutóbb kölcsönben a Videotonban futballozó Tischler Patrikot. Kérdés, a felcsúti klub hajlandó-e elengedni a támadót.

Az Újpest június 2-án kezdi el a nyári felkészülést.

AZ ÚJPESTI KERET VÁRHATÓ NYÁRI ÁTALAKULÁSÁRÓL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós, ?), Tóth Patrik (Budaörs?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba), Cseke Benjámin (MTK – kölcsön után végleg?), Tischler Patrik (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Videoton)
Távozók: Litauszki Róbert (Cracovia – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Cseke Benjámin (MTK, ?), Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?), Lencse László (Puskás AFC, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs (Cracovia Kraków, Lech Poznan – Lengyelország), Jonathan Heris (belga, érdeklődő: Sint-Truiden – Belgium), Kabát Péter (lejár a szerződése), Nagy Tibor (lejár a szerződése)
Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51
Ezek is érdekelhetik