NB I: Dél-Koreába is vinnék a válogatott szélsőt, kapós védők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.11. 11:03
Az NB I-től búcsúzó Békéscsaba alapemberei iránt több klub is érdeklődik itthonról és külföldről is, kérdés, kiket tud megtartani az NB II-es szezonra Zoran Szpisljak csapata.

A 29 éves, 22-szeres válogatott szélső, Laczkó Zsolt már korábban bejelentette, hogy nem követi a Békéscsabát az NB II-be, a Nemzeti Sport úgy tudja, Dél-Koreából érdeklődnek iránta. Laczkó Zsolt már korábban bejelentette, hogy nem követi a Békéscsabát az NB II-be, a Nemzeti Sport úgy tudja, Dél-Koreából érdeklődnek iránta.

Ugyancsak távozhat Vaskó Tamás, aki iránt több élvonalbeli klub is érdeklődik. Hasonló helyzetben van az ugyancsak védő Vadász Viktor és a Debrecenből szerződtetett Bényei Balázs. Utóbbit szezonban még élő szerződés köti a csabaiakhoz, akik szeretnék is megtartani a jobbhátvédet, ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis több NB I-es csapat is érdeklődik iránta, köztük előző klubja, a DVSC is. A csatársorból a 20 éves Oláh László is új klubban folytathatja a pályafutását.

A spanyol Ezequiel Calvente iránt is élénk az érdeklődés, mint már jeleztük, a szélsőt az Újpest mellett a Vasas és a DVTK is szívesen átigazolná. Kérdés, végleg elengedik-e a támadót, mert úgy tudjuk, a még élő szerződéssel rendelkező külföldiek nagyobb részét elsősorban kölcsönadná egy évre a klub, mert bíznak a vezetők az azonnali visszajutásában, és az élvonalban újra számolnának a légiósokkal.

Ami a maradókat illeti: Zoran Szpisljak vezetőedző továbbra is élvezi a vezetőség bizalmát, ő irányítja a csapatot a másodosztályban is, a télen érkezett montenegrói kapus, Vukasin Polekszics pedig meghosszabbítja jövő nyáron lejáró szerződését, vagyis marad Békéscsabán.

ZORAN SZPISLJAK ÉS VUKASIN POLEKSZICS NYILATKOZATÁT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 22:02

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34
Ezek is érdekelhetik